diapositive4.jpg

Népzene, breaktánc és tahiti dobok a Francia Intézet utcabálján

Július 13-án a francia nemzeti ünnep alkalmából ingyenes koncertekkel és műhelyfoglalkozásokkal várja az érdeklődőket a Francia Intézet.

Az immár hagyományos utcabálra idén is színes programot állított össze a Francia Intézet. Az est elején a mozogni vágyók workshop keretében sajátíthatják el a breaktánc alapjait. Franciaország a hiphop fellegvára, így nem véletlen, hogy a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékokon hivatalos sportágként szerepel a szóban forgó műfaj, amelyet 13-án a Master Dance iskola egyik tanára mutat be.

Ezt követően tahiti táncbemutató idézi meg az olimpiai szörfversenyek idei helyszínének szellemét. A Manahiti Táncosok és Dobosok bemutatóján megelevenedő történetek túlmutatnak időn és kultúrákon, egyetemes, örök értékeket szeretnének közvetíteni.

Az utcabál második felében az Ötödik Évszak világzenei és a Romano Glaszo európai cigány és magyar népdalfeldolgozásai szolgáltatják a talpalávalót. Az estet Daniel Moritz DJ-szettje zárja; stílusa az underground és a ballroom szcénába egyaránt beleillik, és a house, a hard groove, a dark disco, valamint a voguing egyedi keverékét hozza a tánctérre.

A programok közben a Francia Bisztró frissítőkkel és harapnivalókkal várja az utcabál résztvevőit.

Az ingyenes rendezvény a Groupama Biztosító támogatásával valósul meg. Részletes információ a Francia Intézet honlapján, illetve az utcabál Facebook-eseményében.

Ez is érdekelheti

Elfogtak két gyanúsítottat a párizsi műkincsrablás ügyében

A világ egyik leghíresebb múzeumába, a párizsi Louvre-ba október 19-én törtek be és felbecsülhetetlen történelmi értékű tárgyakkal távoztak onnan a bűnözők.

Mostantól látogathatók a Notre-Dame korábban leégett tornyai

A tornyokat teljesen helyreállították a 2019-ben történt tűzvész után.

Iráni rendező fárszi nyelvű filmjét nevezik a franciák az Oscarra

Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező francia támogatással készült és Franciaországban megvágott Csak egy baleset volt című filmjét jelöli a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenybe Franciaország – jelentette be a válogatásért felelős francia Nemzeti Filmközpont (CNC).

Pascal számológépe ma is működik, novemberben licitálni is lehet rá

Elárverezik a Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus (1623–1662) által 1642-ben felfedezett első mechanikus számológép (pascaline) kilenc létező példányának egyikét.