„Vannak már kedvenc kávézóink, éttermeink, szórakozóhelyeink, sőt, még egy gyilkos cukrászdát is felfedeztünk magunknak, amit csak haladóknak mernénk ajánlani! Igazán inspiráló a kinti közeg, ráadásul ott is víz közelben tudunk lenni/alkotni, Fonyódhoz hasonlóan. Sok zenészt ismertünk meg, barátságok köttettek, így pláne alig várjuk, hogy vége legyen az önkéntes karanténnak és újra visszatérhessünk oda!” − mesélte Lábas Viki a klipforgatásról.

A felvételeket rendhagyó módon mindössze pár nap felkészülés előzte meg: „Már Brightonban voltunk, amikor kitaláltuk, hogy jó lenne még kint leforgatni egy klipet az új dalhoz. Felhívtuk Miki357-et, akinek szerencsére tetszett az ötlet, úgyhogy pár nap múlva már repült is hozzánk” − árulja el Füstös Bálint. „A külföldi forgatásoknál mindig több teret kap a spontaneitás, és mi magunk is nagyobb szerepet vállalunk ilyenkor mindenből. A mozgalmas három nap során a kedvenc pillanatom a madárrajzás volt. Korábban megfigyeltük a parti sétáink során, hogy minden nap ugyanabban az időpontban több ezernyi madár gyűlik össze a Palace Pier móló felett, nagyon izgalmas alakzatokat kirajzolva repülés közben. Ezt mi is órákig el tudtuk nézni, így örülök, hogy végül meg is tudtuk örökíteni.” 

Maga a dal is kint született, a szöveg Törőcsik Kristóftól jött: „Viszonylag ritkán tudok szöveget írni, de ebben az esetben Viki dallama annyira elementáris és beszédes volt számomra, hogy nagyon hamar kigördült, szinte saját magát írta meg a szöveg. A társas kapcsolataink szövevényessége, bonyolultsága, a másik igazán mély megértése, a döntéseink súlya és az időnkénti tanácstalanság is visszaköszön a dalban.” 

„Számomra a dal az elengedésről és arról a megnyugtató érzésről szól, amikor egyedül maradsz hirtelen egy kapcsolat után, mégis úgy érzed, hogy minden rendben van, és elég erős vagy ahhoz, hogy újra teljességet és boldogságot érezz magad körül” − egészíti ki Lábas Viki.