Bronzkori Facebook északról

Mark Sapwell, a St John?s College Ph.D-hallgatója úgy gondolja, hogy sikerült megtalálnia a 900 millió taggal büszkélkedő közösségi oldal, a világszerte nagy népszerűségnek örvendő Facebook bronzkori változatát, amelyen a "felhasználók" megosztották egymással gondolataikat és érzelmeiket, mások feljegyzéseit pedig kezük nyomával ismerték el.
 
Az ősi közösségek azért festettek állatokat és örökítették meg a különböző eseményeket az Oroszország és Svédország északi részén található sziklákon, hogy azzal távoli törzsekkel kommunikáljanak a bronzkorban. Sőt egyfajta idővonalat is hagytak maguk után, amely több ezer év "bejegyzéseit" foglalta magában.
 
"Mint egy kommentelhető Facebook-poszt, ezek a rajzok nagyon 'társaságiak', s felkínálják a hozzászólás lehetőségét" ? magyarázta Sapwell, akinek meggyőződése szerint a rajzok, miként a bejegyzések a Facebookon, a később érkezőket "kommentelésre" késztették, akik "lájkolták" a rajzokat.
 
A kutató két területet vizsgált: az oroszországi Zalavruga és az Észak-Svédországban található Nämforsen lelőhelyén több mint 2500, állatokat, embereket, vadászjeleneteket, illetve korai kentaurokat és hableányokat ábrázoló rajz került elő.
 
"Ezeket a területeket folyók kötötték össze, ezért valószínű, hogy a bronzkori közösségek tagjai hajókkal közlekedtek" ? mondta el a 28 éves kutató. "Az általam tanulmányozott sziklarajzok zuhatagok és vízesések mellett találhatók ? olyan helyeken, ahol az emberek fogták a kenuikat és megjelölhették, hogy ott jártak. Ez az, ami különleges a helyben. Úgy gondolom, az emberek azért mehettek oda, mert tudták, hogy valaki már járt ott előttük" ? tette hozzá.