Az izraeli koreográfus, Hofesh Schechter Nagy-Britanniából érkezett csoportjával (ott él és alkot immár hét éve). Aki látta tavaly a Szigeten, nyilván nem lepődik meg annyira ezen az elképesztő energia-rohamon, mint az, aki először találkozik vele.
A férfiak - akár valami horda - valamilyen eszmélet-előtti időből, néha, mint hatalmas rögök: görögnek, néha állatseregletként loholnak. Úgy néz ki, mintha többen volnának hétnél: teljesen beélik a nyitott teret, melyet csupán a keményen, fentről lecsapó fénycsóvák szűkítenek valamelyest, mintha a táncosokat egybeterelni lettek volna hivatottak.
Furcsa itt leírni ezt a szót: "táncos" (holott valóban magasan képzett, élvonalbeli táncművészeket láthatunk itt, bár hangsúlyozottan civil külsővel), ami a színpadon történik, arról elsősorban nem is az jut eszünkbe, hogy tánc. Egy fékevesztett rohanás ez: "tépés", és annak többféle stilizációja. Nem lepődünk már meg azon sem, mikor a rövid mű vége felé artikulátlan üvöltésbe is átcsap ez a roham, hisz az első pillanattól kezdve a normálisnál jóval több decibellel árad felénk a hang: Schechter saját ütős kompozíciója, gyakorlatilag ritmikus csattanások.
Nem is tudom, láttam-e valaha magasan képzett táncművészek által zsigeri állatszerűséget így előadni. Szó szerint úgy lendülni, mint a majmok: oldalazva-huppanva, - egymást személytelen érzékiséggel érintve, - ez a gondolat-előttiség itt a legerősebb hatás. (Amikor - néhány nappal az előadás előtt megkérdeztem az alkotót: mit mondana el darabja megtekintése előtt: milyen befogadói hozzáállással üljünk be rá, így válaszolt: nézzék úgy, mint egy óceánt. Ami alatt nyilvánvalóan azt értette: erőlködés, és megfejtés-kényszer nélkül hagyjuk, hogy a látvány elénk táruljon. Így is történt.)
Az "Uprising" sikerét látva három londoni színház fogott össze, hogy megtámogassa Schechter egy további produkcióját, nos ennek az összefogásnak az eredménye az "In Your Rooms". Valójában egyenes folytatása az elsőnek, kibővülve női táncosok jelenlétével, ami persze mozgásminőségben is változtat az első mű hatásán. De nem csupán ez szélesíti ki itt az olvasat lehetőségeit, hanem a hang alkalmazása is: egy férfi beszéde szól felvételről néha, mindig szellemesen megtörve a mozgás brutális testiségét. Szellemes, tétovázó, vagy okoskodó, pszichologizáló gondolatfoszlányok sokkal konkrétabb asszociációk felé hajtják a nézőt, mint az első darab.
A bőr alól jövő brutalitás mellé tehát odakerül a női testeken ruganyosabbra, ívesebbre lágyult (bár így sem lágy) mozgás, jóval több az emóció, s a gondolati elem. Amennyire kollektív megnyilvánulás volt az első darab, olyannyira felveti ez a második az egyén és közösség különállásának jól ismert problémáját. Felvetődik és hangsúlyt kap a magány ebben a felállásban, s visszautal arra a válaszra, melyet Hofesch egy interjúban arra a kérdésre adott: mennyire érzi magát idegennek Londonban, ahol hét éve él. Ő erre akkor azt válaszolta: London az idegenek városa, ott mindenki az, és épp ez nyújtja az összetartozás érzetét... A kollektív szellem érzetének erősítésére igen szellemes mozgástípust talált Schechter: egyfajta disco-afro-népi dobogós-rázós együttmozgást, mely nyomokban már az első darabban is megtalálható.
Mindent összevetve az "In Your Rooms" finomra hangoltabb, az érintések szintjén is konkrétabban emocionális darab, melynek végét megengedően elcsendesíti az alkotó: csendesedő dadogásfélével zárja az estet, mely addig legnagyobb részében csattogások közepette telt.
A Trafó nemzetközi táncsorozatának ez az estje telitalálat: igazi trafós este (zsúfolt telt ház előtt), zajos sikerrel. Másnap is.