BTF ? A magyar hagyományok és a fiatalok fesztiválja

Egyéb

 

(MTI) Este a 120 éve született Lajtha Lászlóra emlékeznek a Művészetek Palotájában (Müpa). A Budapesti Fesztiválközpont ügyvezetője felidézte: Bartók, Kodály és Lajtha életútja igen eltérően teljesedett ki, a politika ugyan szétválasztotta őket, de a zeneiségük gyökere azonos, a népzene volt a forrása. A népzenegyűjtő-zeneszerző személyisége Vitézy Zsófia szerint egy meg nem alkuvó, a kommunizmus idején is egyenes tartású értelmiségié, akiről nem felejtkezhetünk el. A három kortárs munkásságát összefogó hangversenyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Kocsár Balázs vezényli. Érdekesség, hogy elhangzik Lajthának a Hortobágy című film zenéjéből készült 1935-ös szvitje. A zenének megfelelően vágva a film részleteit is vetítik. Egy autentikus énekes a koncertet nyitó Páva-variációk és a Hortobágy előtt is elénekel egy-egy népdalt. A két mű között Bartók Brácsaversenye hangzik el Szűcs Máté előadásában.
    

Vitézy Zsófia felhívta a figyelmet a csodagyerekként indult és mára az egyik legeredetibb zongoristává érett román művészre, Mihaela Ursuleasára: az avatott Beethoven-előadó az Uránia Nemzeti Filmszínházban március 18-án Bartókot és Schumannt játszik.
    
Fiatal magyar tehetségek is fellépnek a fesztiválon: példaképének állít emléket In memoriam Cziffra György című műsorával március 20-án a Junior Prima-díjas ifjú Balázs János, aki a Liszt-évben harmadik lett a budapesti Nemzetközi Liszt Zongoraversenyen. Baráti Kristóf pedig a fesztivál zárókoncertjén, március 26-án a Müpában Stradiváriján Beethoven hegedűversenyét szólaltatja meg.
    
? Hungarian HeartBeats címmel március 16-án különleges és egyszeri produkció hallható az Urániában ? emelte ki a fesztiváligazgató. ? 2011-ben Magyarország volt a rangos nemzetközi világzenei szakvásár és fesztivál, a Womex díszvendége. A Koppenhágában, a nyitógálán elhangzott óriási sikerű műsort ismétlik meg, amelyben központi szerepet játszik Balogh Kálmán és Lukács Miklós keze alatt a cimbalom.
    
Fellép a koncerten a Tükrös Zenekar, Tompos Kátya és a Söndörgő, Both Miklós és Szokolay "Dongó" Balázs, Dresch Mihály és Szalóki Ági is. Vitézy Zsófia hozzátette: a szervezők 2015-re szeretnék Magyarországra hívni a Womexet és reméli, hogy az eseménnyel segítenek ezt is előmozdítani.
    
Mivel a fesztivál idén 10 napos, a táncházi találkozó hagyományos időpontja ezen kívül esik. ? Helyette a Thália Színházban Táncház 40 címmel évfordulós gálaestet rendezünk ? részletezte Vitézy Zsófia.
    
Már hagyomány, hogy március 25-én, Bartók Béla születésnapján a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad koncertet. Idén rendkívül érdekes programmal készülnek, mert A fából faragott királyfihoz Juronics Tamás készít koreográfiát. Az est egy különleges, Magyarországon alig-alig játszott Stravinsky-balettel, az 1947-ben befejezett Orfeusszal folytatódik. Közreműködik a Szegedi Kortárs Balett.
    
Mozgalmas lesz a március 18-i ütős nap, délelőtt 11-től négy műsor hallható a Müpa különböző tereiben, az esti fináléban Gary Burton (vibrafon) és Chick Corea (zongora) játszik a hangversenyteremben.
    
A Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében két estén, 23-án és 24-én vendégszerepel a nagyszebeni színház Caragiale Farsang című komédiájával, a darabot Silviu Purcarete rendezésében mutatják be. A fesztiváligazgató úgy véli, extra élményt ígér 21-én a Compagnie L'immédiat Itt és most című produkciója.
    
Az MTI kérdése Vitézy Zsófia elmondta: jövőre is lesz tavaszi fesztivál, mert a múlt héten a fővárosi közgyűlés 2013-ra is megszavazott 150 millió forintos támogatást, a programon már dolgoznak, valószínűleg májusra összeáll a terv. Egyelőre azonban a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál finanszírozását igyekeznek megteremteni.