Búcsúval ünneplik Árpád vezért Ópusztaszeren

Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnephez kapcsolódva egész napos programokkal várják a látogatókat.

b2084e6a-4f63-4cf9-b86b-1c7f3fd57d9c.jpg
Gyalogosok bemutatója a Magyarok Országos Gyűlésén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2018. augusztus 18-án. Fotó: MTI/Mészáros János

A búcsú hagyománya szorosan kötődik az emlékpark történetéhez: a helybeliek több mint száz évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről. Az 1896-os millenniumi évben megépített Árpád-emlékmű országos jelentőségű nemzeti búcsújáróhellyé vált – mondta el Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője. Első alkalommal 1897. augusztus 8-án rendeztek búcsút a honfoglaló magyarok vezérének tiszteletére. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a helyiek „szobori búcsú” néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket.

Az első világháború alatt a látványos ünnepségek szüneteltek, az 1919-es forradalom eseményei pedig gátolták a szobor körüli évenkénti búcsújárást. A rendezvény a harmincas években éledt újjá, és időpontja augusztusról szeptemberre került át. A háborút és a földosztást követően az esemény kiüresedett, utoljára 1946-ban tartottak ünnepséget az emlékműnél a régi tradíciók szerint.

A Szobori búcsú eredeti üzenetével több mint másfél évtizede, Árpád halálának 1100. évfordulóján, 2007-ben éledt újjá, azóta szeptember első vasárnapján az egykori bencés monostor romjai között mutatnak be szentmisét, melyen idén a Harmónia Egyesület kórusa lép föl. A szertartás keretében – melyet a hagyományoknak megfelelően lovaskocsis búcsújárás előz meg – adják át az emlékpark saját alapítású kitüntetését, a Szer Üzenete díjat. A monostorásatások során itt fellelt íjas ezüst pecsétgyűrű másolatát olyan keresztény embereknek ítélik oda, akik képesek közösséget teremteni és példamutató életükkel segítenek Ópusztaszer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – mind több emberhez eljuttatni.

Az ünnepi szentmisét követően a Nomád parkban a látogatók kipróbálhatják, képesek-e megfeszíteni a honfoglaló magyarok hagyományos íját és akár célba is lőhetnek, és a szalagszövést is kipróbálhatják. A skanzenben Mester László és zenekara autentikus népzenét játszik, a Hatetudnád Tánctanoda interaktív bemutatót tart, az iparos műhelyek melletti területen gyermekjátékok, a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörnél kemencés finomságok várják a vendégeket.

Ez is érdekelheti

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark az Év Emlékhelye

Az immár tizedik alkalommal odaítélt elismerést pénteken adták át.

A két világháború közötti Magyarországról nyílt kiállítás Ópusztaszeren

Az új kiállításon azt a Magyarországot ismerhetik meg a látogatók, amelyben Klebelsberg Kunó élt és dolgozott.

„Paraszt Párizs” egyszerre lokálpatrióta és befogadó

Ezúttal délkeletre, Csongrád-Csanád vármegyébe utazott az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című programsorozat stábja.