Budapest a tíz legtöbb művészeti élményt nyújtó európai főváros között

A megosztott első helyet birtokló két főváros esetében nincs meglepetés, a dobogó második foka viszont csodálkozásra késztethet. Ahogy az is, hogy Róma nem került be az első ötbe.

Imádjuk a rangsorokat, legyen szó a legtöbbet játszott slágerekről, könyveladási statisztikákról, filmes nézőszámokról. Az idegenforgalmi, turisztikai szereplők is gyakran jönnek elő toplistákkal: merre találhatóak a legmenőbb éttermek, mennyi az egy négyzetkilométerre eső kocsmák száma, vagy hogy hol a legszebbek a strandok. De az utazási döntéseknél legalább annyit nyom latba a kulturális kínálat, hogy milyen múzeumok, galériák, kiállítások vannak egy adott városban, hiszen a kulturális turizmus mára már az európai turizmus mintegy 40 százalékát teszi ki.

Most meglepő helyről jött egy újabb érdekes felmérés. Az Ubuy France egy online kereskedelmi platform, amely elsősorban luxus- és prémium termékek forgalmazásával foglalkozik. Összeállításukban húsz európai fővárost rangsoroltak négy szempont – galériák/múzeumok, ingyenes belépést kínáló galériák, szobrok és emlékművek, valamint a street art alkotások száma – alapján.

London és Párizs holtversenyes első helye nem okozhat különösebb meglepetést. A brit főváros lenyűgöző számú, 259 galériájával igen csábító minden kultúrára éhes utazónak, ezek közül ráadásul 29 ingyenesen látogatható. A Nemzeti Galéria klasszikus remekműveitől a Tate Modern avantgárd kiállításaiig, Banksy falfestményeitől a Digital Art Weekig London művészeti szcénája minden napra nyújt valami néznivalót. A fény városa 796 emlékművel és szoborral büszkélkedhet, galériáinak száma is közelíti a kétszázat, mindezek tetején a Louvre-val, amely a leglátogatottabb múzeum a világon.

Talán másokat is meglep, hogy a második helyre Prága futott be az Ubuy listáján. A cseh főváros elbűvölő macskaköves utcáival, gótikus építészetével és 236 művészeti intézménnyel vonzza a turistákat, köztük a Prágai Nemzeti Galériával, amely Európa második legrégebbi képzőművészeti múzeuma, amely már hét épületben mutatja be kincseit.

A képzeletbeli dobogó harmadik helyét Berlin szerezte meg, elsősorban a nagyszámú street art alkotásának köszönhetően. A német fővárost Amszterdam és Lisszabon követi a sorban, meglepő módon az örök város, Róma csak a hatodik helyre került ezen a listán.

Athén és Bécs után pedig már a magyar főváros következik. A lista készítői hatvan galériát számoltak, amelyből hatba ingyenes a belépés, de 248 emlékművet és szobrot, valamint 24 street art alkotást is meg lehet tekinteni, miközben Budapest utcáin bolyong a látogató. Külön kiemelték Kolodko Mihály gerillaművész miniatűr szobrait, amelyek gyakran utalnak a magyar folklórra és popkultúrára, valamint az ország történelmi alakjaira. A tízes listára még Madrid és Oslo fért fel holtversenyben.

A cikk forrásai itt és itt olvashatók.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – december 4.

Megvan az év kilátója, hatvan filmet vetítenek a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon, ismét működik a pécsi dzsámi liftező harangtornya – hírösszefoglalónk.

Vibráló színekkel űzzük el a téli szürkeséget

13+1 olyan kiállítást ajánlunk, amelyek élénk színeikkel, mély gondolataikkal és változatos stílusukkal különösen üdítőek lehetnek a borús, hideg napokon.

A város, ami mesél: a street art nyomai Budapesten

Budapest utcái élnek és mesélnek. Aki figyel, meghallja: suttogásokat a múltból, lázadó üzeneteket a jelenből, apró bronzfigurák halk iróniáját. A graffitik, paste upok és miniszobrok nem csupán színt, hanem történeteket, társadalmi üzeneteket visznek a város életébe. Minden járókelő részese lehet a vizuális párbeszédnek, miközben a street art egyre inkább a kortárs művészet elismert részévé válik, és a város élő galériává változik.

Gladiátorjátékokat ígér a Colosseum új igazgatója

Kinyitná a Colosseumot a kulturális rendezvények és a város lakói előtt az ókori amfiteátrum új igazgatója, Simone Quilici, aki gladiátorjátékokat és popkoncertet is ígért a La Repubblicának adott október 15-i interjúban. A fellépők között elsőként Stinget és Paul McCartney-t akarja meghívni.