Franciaországban már húsz éve elkészült egy 1956-ot feldolgozó képregény, Magyarországon azonban kevés alkotó kap teret. Futaki Attila talán az egyik legnépszerűbb magyar képregényrajzoló, aki számos külföldi megrendelést kapott már, tavaly pedig Tallai Gábor megkeresésére elkészítette 1956 történetét. A csaknem hatvan oldalas alkotáson számos művésszel dolgoztak együtt: a magyar képregény műfaj színe-java részt vett a munkálatokban, mint például a színező: Szabó Levente és a tipográfusok: Felvidéki Miklós és Lanczinger Mátyás.
Miért döntöttek úgy, hogy 1956 történetéből képregényt készítenek?
Tallai Gábor: Közalapítványunk azt a megbízást kapta az ?56-os Emlékbizottságtól, hogy próbáljon olyan nyelvet találni, amelyen keresztül el lehet jutni a fiatalokhoz. Mindig nehéz feladat egy új nemzedékhez megtalálni az utat. A képregény ugyan nem fiatal műfaj, ám nagyon fiatalos és lendületes. Így jutottunk oda, hogy legyen képregénye ?56-nak, és ha már képregény, akkor rajzolja a szakma egyik legtehetségesebbike. Sokáig nem kellett keresni, aki a képregény műfaját ismeri Magyarországon, az tudja, hogy Futaki Attila nemzetközileg elismert alkotó, aki New York Timesnak illusztrál, képregényeit pedig a legjobbak között jegyzik a világon. Vele dolgozni olyan, mintha egy Oscar-díjas rendezőt nyertünk volna meg az ügyünknek.
Sztereotipikus megközelítésnek tűnhet, de nekem mindig a szuperhősök ugranak be a képregényekről ? mint ahogy sokaknak. Ennek tükrében nem rizikós így feldolgozni egy történelmi témát?
Futaki Attila: Ez azért lehet, mert nagyon sokan szinte csak a filmek miatt kezdtek el a képregények iránt érdeklődni Magyarországon, hiszen számos Marvel- és Dc Comics-képregényből készült film arat óriási sikert itthon. Ezért lehet most ennyire népszerű ez a műfaj, és ebből csupán egyetlenegy dolog hiányzik: a magyar képregény. Az érdeklődés már megvan, de ha magyar nyelvű képregényekben gondolkozunk, akkor eléggé leszűkül a kínálat. Akikhez elsősorban szeretnénk szólni, azok főként a fiatalok, és hatalmas előny, hogy bennük már nincs meg az az előítélet a képregény iránt, amely az idősebb generációban megvolt, amely ezt a műfajt lesajnálandónak gondolta, és úgy vélte, nincs benne semmi kultúra, semmi művészet.
Tallai Gábor: A Budapest Angyala persze nem egy amerikai szuperhőstörténet. Sokkal inkább a francia képregények világával rokon, ahol hétköznapi, hús-vér hősök jelennek meg, és az ő élettörténetükről készül képregény. Tény azonban, hogy van egyfajta változás, amelyről Attila is beszélt, hiszen a Dc Comics- és Marvel-képregények megfilmesítésével valóban jelen van a fiatalok életében a műfaj, még ha nem is kifejezetten képregényolvasók. A képregény egyébként sokkal könnyebben kínálja a tartalmat, mint egy néhányszáz oldalas könyv. Főleg, hogy már olyan generációkról beszélünk, amelyek kis híján babakoruktól megtanultak képekben gondolkodni.
A figyelemfelkeltés a cél?
Tallai Gábor: Azt szeretnénk, ha a fiatalok érdeklődnének, a tanárok pedig akár órára is bevinnék az alkotást megvitatni. Meggyőződésem, hogy a mai középiskolás nemzedék ugyanolyan érdeklődő, mint a korábbiak. Az más kérdés, hogy irgalmatlan mennyiségű információ zúdul rájuk. Nekünk egyetlenegy feladatunk van: az, hogy felkeltsük az érdeklődésüket. Ha ezt megtettük, ők már önjárók. Szerintem sokkal önjáróbbak, mint a korábbi nemzedékek.
Futaki Attila: A legfontosabb a kíváncsiság, mert, ahogy Gábor is elmondta, ha az megvan, akkor saját maga megy utána a történéseknek. A képregény ilyen helyzetben pedig tökéletesen helytálló műfaj, hiszen érzelmeket indít el, amelyekről lehet és kell is beszélni.
A történetben több idősík is megjelenik. Nemcsak az 1956-os eseményekbe, hanem az 1980-as évek Amerikájába is betekintést kapnak az olvasók Angyal János történetén keresztül. Hogyan ábrázolták ezt képileg?
Futaki Attila: Vizuálisan ezt úgy oldottuk meg, hogy színesben ábrázoltuk a ?80-as éveket és monokrómban ? fekete-fehérben ? pedig a ?50-es éveket. Dramaturgiai szálnak szántuk, hogy ne csak ?56-ban legyünk, hiszen a ?80-as években kezdődik a történet, és ugyanoda is ugrunk vissza, így kap keretet a mű.
Tallai Gábor: A több idősíkkal is közelebb szerettük volna hozni ?56 eseményeit az olvasókhoz. A történetnek van egy kifutó szála is, amely napjainkban játszódik. Ez segítség, mert a kétezres években születettek már nem tesznek különbséget ?56 és a második világháború történései között, számukra mindkettő nagyon messze van, nem úgy, mint a korábbi generációk számára, amelyekhez ?56 még jóval közelebb volt. Attila vizuálisan szétválasztotta ezt az időtávlatot. Sőt, még a különböző helyszíneket is megkülönböztette, hiszen a ?80-as évek Amerikája egészen más tónusokban jelenik meg, mint a ?80-as évek Magyarországa, amivel érzékeltetni akarta, mekkora különbség volt a két ország között.
Hogyan kell elképzelni egy ilyen képregény megalkotását? Kutatott előtte?
Futaki Attila: Persze, megvizsgálom még azt is, hogy milyen ruhában jártak az akkori emberek. Jelen esetben képeket kerestem arról, miként néztek ki az utcák 1956-ban. Érdekes azonban, hogy a ?80-as évekről nem lehetett képeket találni, ám ?56-ról nagyon könnyű volt, ott viszont az volt a nehéz, hogy be tudjam azonosítani a helyszíneket. Egyébként rettentően izgalmas munka felfedezni, hogyan nézett ki ?56-ban egy tér és egy pesti helyszín, és hogy néz ki ma. Át kell venni a kor hangulatát, hogy vizuálisan is meg lehessen eleveníteni.
Nagyon sok felkérést kap Franciaországból és Amerikából is. Mennyiben volt más Budapestet rajzolni, azt a helyet, ahol él?
Futaki Attila: Teljesen más azt a várost rajzolni, ahol nap mint nap járok, ahol az életem nagy részét töltöm. Nyilván sokkal egyszerűbb is, mint mondjuk Párizst ábrázolni, hiszen amikor nem tudom, valójában milyen is az az épület, amelyet meg kell rajzolnom, akkor inkább csak díszletet építek fel. Az Eiffel-tornyot például csak most tanultam meg igazán hitelesen rajzolni. Óriási élmény volt a Budapest Angyalánál megrajzolni a Gutenberg teret úgy, hogy a szomszéd utcában nőttem fel.
Kész történet alapján készültek a rajzok?
Tallai Gábor: A rajzok kész forgatókönyv alapján születtek, mely gyakorlatilag képről képre vezette a történetet. Minden egyes képkocka szerepel a forgatókönyvben, ami persze ez nem szentírás. Attila megkapta a forgatókönyvet, elkezdett rajzolni, és ahogy kész lett, egy képpel megnéztük, miként alakul a dolog. Sokszor ekkor jöttünk rá, hogy például felesleges egy szöveg, mert a hangulat ott van a képen. E teljes munkafolyamat majdnem egy évig tartott, amiből nagyjából fél évet tett ki a rajzolás, színezés.
Volt valami megkötés, például az oldalszámot tekintve?
Tallai Gábor: Eredetileg 48 oldalban gondolkoztunk, aztán ez több lett. Nem kőbe vésett dolgok ezek, ott van például a Watchmen, a világ egyik leghíresebb képregénye a maga monumentális több száz oldalával, amelyből film is készült. A végére a mi alkotásunk is több lett, csaknem 60 oldal, amennyire egyébként Attila már a kezdetekkor gondolt.
Futaki Attila: Azért gondoltam, hogy ezt a mintegy 60 oldalt ? pontosan 54-et ? kell megcélozni, mert nagyon sok olyan képregényt rajzoltam, amely szintén ilyen terjedelmű. Ennél az oldalszámnál ugyanis már ki lehet fejteni a történetet, ennyit minimum igényelt ez a téma.
Hogyan épül fel maga a könyv? Mutat előzményeket is?
Tallai Gábor: Fontosnak tartottuk azt megmutatni, hogy mi vezetett ?56-hoz, mert sokan ezt nem tudják már. A középső, fekete-fehér történet arról szól, hogy egy pesti srác sebet kap, lázálma van, amelyben újra megéli élete ? és így a magyarok 1945 utáni történelmének ?traumatikus pontjait: mi történet a családjával, mit tett velük a rendszer? Azok a magyarok, akik ?56-ban az utcára vonultak, azt megelőzően végigélték, ahogy tönkreteszik életüket, ahogy kicsavarják a kezükből a múltjukat és belekényszerítik őket egy uniformizált, lélekgyilkos rendszerbe. Nincsen abban semmi véletlen, hogy ?56-ban az egyetemi diákság, a munkásfiatalok az utcára vonultak. Mögöttük állt az egész ország, hát ezt az érzést próbáltuk mi is visszaadni.
Nehezebb történelmi témát megrajzolni, kivitelezni?
Futaki Attila: Nem, abszolút nem nehezebb, sőt annyira élveztem az elejétől a végéig, hogy igazából sajnáltam, amikor befejeztük. Én még tudtam volna ezt folytatni, de egyszer mindent el kell engedni.
Tallai Gábor: Azért sem volt nehéz a munka, mert az elején egyértelművé vált, hogy ez nem tankönyv. Nem is akartuk, hogy az legyen. Ez egy akcióképregény, amilyen Magyarországon még nem született ?56 kapcsán.
Más országban született már olyan, hasonló alkotás, amely ?56 eseményeit dolgozza fel?
Futaki Attila: Igen-igen. Franciaországban már húsz évvel ezelőtt készítettek egy képregényt 1956-ról. Ahogyan Sztálin halálát is megrajzolták már, amely ugyan nem a mi történelmünk része, de azért több közünk van hozzá, mint Franciaországnak. Ha nem vagyunk észnél, lassan nem marad semmi, amit elkészíthetnénk. Hiszen kint ezek nagyon sikeres alkotások.
Ezek szerint a történelmi képregényeknek külföldön van piaca?
Futaki Attila: Hajjaj, de még mennyire! Tárt karokkal várnának minket, hogy mi magunk meséljük el a saját történelmünket. Évi ötezer képregény jelenik meg Franciaországban, ami azt jelenti, hogy már tulajdonképpen mindent feldolgoztak, amit csak lehetett, de erről az éráról még nem kaptak hiteles történetet olyanoktól, akikkel ez valóban megtörtént, vagyis tőlünk.
Magyarországon nem annyira népszerű ez a műfaj? Nincs biztos bázisa?
Futaki Attila: Nincs, mivel itthon valóban nem annyira népszerű, mint külföldön, így nincs is alkotógárda, aki ezt kivitelezni tudná, hiszen nagyon kevesen vannak, akik ezzel hivatásszerűen foglalkoznak. A képregény is, akárcsak a film, félig művészet, félig pedig szórakoztató iparág. Magyarországon azok, akik képregényt rajzolnak, nem megrendelésre dolgoznak, hanem a saját szabadidejükben foglalkoznak ezzel.
Várható hasonló, történelmi ihletésű képregényben?
Tallai Gábor: Egyelőre örülünk, ha itt vagyunk, hogy elkészültünk, Attilának pedig sok kötelezettsége van még. Szeretnénk, ha ez a könyv minél több vidéki helyszínre is eljutna, és népszerűsítené idehaza a képregény műfaját. Aki ismeri a magyar képregény-világot, egyet fog velem érteni, hogy ilyen kvalitású és formátumában is meggyőző képregény nem született még Magyarországon. Jó lenne, ha a kiadók is felfigyelnének erre, és belevágnának izgalmas magyar képregényekbe.
Futaki Attila: Mindenképpen szeretnék még hasonlót rajzolni, nekem hatalmas adrenalin doppingot adott. Annyira sok mindenről lehetne még beszélni-rajzolni, és vétek lenne nem folytatni vagy csak tíz évet várni egy új kötet megjelenésével.
Fischer Viktória
