Budapest ünnepelt
(MTI) - Délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeumtól indult a többezres tömeg az Erzsébet-hídon, majd a Tabánon keresztül a Budai várba: a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban egyebek mellett fegyverbemutató, ágyúösszeszerelési-verseny, élőzenés táncház és kézműves-foglalkozások várták az érdeklődőket. A közönség megtekinthette a Március idusára és a 48 tárgy 48-ból - a szabadságharc hőseinek ereklyéi című tárlatokat is. A Szentháromság téren kirakodóvásár, a Dísz téren különböző feladatok szórakoztatták a közönséget: a gyerekek megmutathatták ügyességüket az akadálypályán, dobolhattak, masírozhattak, falovacskázhattak, de a valódi paripákra is felülhettek. A díszzászlóalj katonái díszőrséget adtak a Sándor-palota déli és nyugati kapujában, a Magyar Honvédség Támogató Dandár Helyőrség Zenekara pedig a Szent György téren zenélt. Hagyományőrző huszárok, gólyalábasok és bábosok szórakoztatták a közönséget napközben, de népzene, táncház, dudaszó és tárogató is színesítette a muzsikakavalkádot.