Budapest után Pozsonyban is megrendezik a Határtalan design kiállítást

Program

A húszéves múltra visszatekintő Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. A Bratislava Cultural Summer fesztivál hivatalos programjában is szereplő esemény a város egyik legfontosabb kiállítóhelyén, az Umelka Galériában látható július 13. és augusztus 10. között.

A Határtalan design kiállítás Pozsonyban. Fotó: Juhász Tamás
Fotó: Juhász Tamás

A jubileumi kiállítás és rendezvénysorozat budapesti helyszíne május 5. és június 23. között a Kiscelli Múzeum volt. Az Umelka Galériában összesen 14 ország közel 150 alkotójának darabjai láthatók, elsősorban a V4-régióra helyezve a fókuszt. A tárlat visszatekintő válogatást is tartalmaz: a design fogalmának tágabb értelmezésére törekszik, megmutatva a designtárgyak létrejöttének sokféleségét. A nemzetközileg is meghatározó tervezők munkáin kívül bemutatja több generáció – feltörekvő alkotók és különböző országok egyetemi hallgatóinak – munkáit is. Kiemelt figyelmet kapnak az öko- és a társadalomtudatos projektek, a képzőművészet és a design határán létrejött alkotások, hangzó tárgyak, valamint egy reprezentatív kortársékszer- és textilválogatás is várja a látogatókat. Az összművészetiség jegyében a kiállítást július 19–20-án kortárs és komolyzenei koncertek és kurátori tárlatvezetés gazdagítja.

A budapesti kiállításon többek között osztrák és szlovák alkotók munkái álltak a középpontban, ebből láthat most ízelítőt a pozsonyi közönség. Ezen belül külön egységként szerepelnek az Universität für angewandte Kunst Wien és a pozsonyi VŠVU / AFAD hallgatóinak munkái.

A nemzetközileg is meghatározó designerek közé tartoznak a finn Yrjö Kukkapuro, illetve az olyan középgenerációhoz tartozó tervezők, mint a cseh Studio Dechem, a dán Rasmus Fenhann, a lengyel Oskar Zięta, a szlovák Patrik Illo és Ivan Čobej, valamint több ígéretes tehetségű fiatal designer.

A kiállítás a designtárgyak létrehozásának sokféleségére is felhívja a figyelmet. Az egyedi darabok, a tárgy- és anyagkísérletek, a design és a képzőművészet határán elhelyezkedő alkotások, prototípusok, a kis szériában készülő darabok mellett olyan jelentős régiós brandek, mint a cseh Egoé Life és a szlovák BRIK egy-egy termékével is találkozhat a közönség.

A Szigeti Szilvia textiltervező által tíz éve életre hívott Texhibition projekt a tervezők és a gyártók együttműködését segíti. Az utóbbi évek fejlesztéséből is látható most egy szűk válogatás a szlovák fővárosban. 

A Határtalan design – Reflexiók című, 2023 őszén a FUGA Budapesti Építészeti Központban rendezett nemzetközi hangzótárgy-kiállítás reprezentatív darabjai sem maradnak ki az összefoglaló anyagból. Többek között a görög származású, Koppenhágában élő George Koutsouris, továbbá a Hermina Alkotócsoport tagjai közül Kertész Krisztián interaktív alkotásával és a finn Hemmo Honkonen hangzó kabinetszekrényével is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A Határtalan design pozsonyi programjai itt böngészhetők