Cronenberg, Egoyan és Robert Lantos is Budapestre érkezik

David Cronenberg és Atom Egoyan filmrendezők, valamint Robert Lantos producer lesznek szeptemberben a Nemzeti Filmintézet fesztiváljának, a Budapesti Klasszikus Film Maratonnak a díszvendégei.

000_36V24VU.jpg
David Cronenberg kanadai rendező. Fotó: Julien De Rosa / AFP

A Nemzeti Filmintézet szeptember 16–21. között rendezi meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont (BKFM). A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató fesztiválra három világsztár már biztosan érkezik, és személyesen mutatja be filmjeit a közönségnek.

„Egy producer akkor teszi a legjobban a dolgát, ha nem irányít, hanem támogat. Olyan rendezőkkel dolgozom, akik markáns elképzeléssel rendelkeznek, és mellettük az én dolgom az, hogy ezt a víziót a vászonra segítsem, ne pedig átformáljam” – fejtette ki korábban a produceri munkáról vallott nézeteit Robert Lantos, akit csaknem harmincéves kapcsolat fűz David Cronenberg és Atom Egoyan rendezőkhöz.

Az örmény gyökerekkel rendelkező, a filmjeit az identitáskeresés, illetve a múlt feldolgozása köré építő Egoyan együttműködése a producerrel az 1997-es Eljövendő szép napokkal kezdődött, amiért rögtön el is nyerték Cannes-ban a zsűri nagydíját, a FIPRESCI-díjat, továbbá az alkotás két Oscar-jelölést kapott. A film egy kisvárosi tragédia utóhatását mutatja be, érzékenyen boncolgatva a gyász, a bűntudat, a felszín alatt meghúzódó titkok, érdekek és ellentétek eredőit.

„Robert nemcsak támogat, hanem ösztönöz is. Nála nem kellett kompromisszumokat kötnöm. A művészi szabadságot úgy biztosítja, hogy közben mindig a lehető legjobb formádat akarja előcsalogatni” – mondta korábban Egoyan, amikor arról kérdezték, hogy mi biztosítja kettejük szövetségének szilárd alapját.

A rendkívül pozitív fogadtatásban részesülő, első közös munkát számos további követte: például az örmény népirtás történelmi traumáját és annak generációkon átívelő hatását bemutató Ararát (2002), vagy a megtörtént bűnügyet feldolgozó, a média, az előítéletek és az igazság keresésének összetett viszonyát vizsgáló Az igazság fogságában (2005).

Hasonlóan szoros szakmai kapcsolat fűzi Lantost a testhorrorokkal befutott, de a filmjeiben a technológia és az emberi psziché határait is előszeretettel boncolgató David Cronenberghez is. Egyik legismertebb közös munkájuk a Karambol (1996), ami provokatív témájával – az autóbalesetek és a szexualitás bizarr összefonódása – óriási felháborodást keltett, a premier idején több országban is betiltották. Cannes-ban viszont megkapta a rangos fesztivál zsűrijének különdíját a modern társadalom elidegenedését nyers, hideg esztétikával vászonra vivő alkotás.

„Robert meglátja a zavarba ejtő történetek mögött rejlő igazságot, és nem fél attól, hogy ezeket a széles nyilvánosság elé tárja” – summázta véleményét David Cronenberg a producerről, akivel később együtt készítették el a virtualitás és a valóság közti határokat elmosó thrillert, az Existenz – Az élet játékát (1999), valamint a brutális maffiatörténetet megörökítő Eastern Promises - Gyilkos ígéreteket (2007). Utóbbi a rendező egyik legsikeresebb és nem utolsósorban legközérthetőbbnek tartott filmje, amelynek férfi főszerepéért Viggo Mortensent Oscar-díjra jelölték.

A 2017-ben alapított Budapesti Klasszikus Film Maratont a korábbi években olyan világsztárok tisztelték meg személyes részvételükkel, mint Claudia Cardinale, Pierre Richard, Udo Kier, Jean-Marc Barr, Kevin és Andrew Macdonald, Wim Wenders és Costa-Gavras.

Ez is érdekelheti

A Földindulás lett a legjobb drámai film Franciaországban

A legjobb drámai film díját nyerte el a Pozsgai Zsolt rendezte Földindulás (Landslide) című film a franciaországi Red Movie Awards kiemelt európai filmfesztiválon. Bordán Irént és Koncz Gábort a zsűri a legjobb főszereplőpárosnak járó különdíjjal jutalmazta.

Robert Lantos: A kudarcból ismertem meg igazán a szakmámat, abból könnyű, a sikerből nehéz

Az Oscar-jelölt és Golden Globe-díjas alkotásokat is jegyző Robert Lantos több mint hetven filmben és sorozatban működött közre. A producer a Budapesti klasszikusfilm-maraton díszvendége volt. A Magyar Kultúra magazin interjúját ajánljuk.

Lehet jelentkezni a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

Megjelent a pályázati felhívás és várják a nevezéseket a jubiláló Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra, amelyet immár tizedik alkalommal rendeznek meg 2026. május 13. és 17. között a szegedi Belvárosi Moziban. A videóklip idén is a program részét képezi, a szakmai előzsűri 2026. február 3-ig dönt a végleges versenyprogramról.

Kortárs olasz filmek, Jókai és a nők – programajánló

Városi séta Jókai Mór és a dunai árvizek nyomában, kortárs olasz filmek a Puskin és a Tabán moziban, popzenei workshop a Turbinában, Miklósa Erika, Balázs János és José Cura koncertje a Cziffra Fesztiválon – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.