A budapesti zsidók sorsa a Holokauszt Emlékközpontban

(MTI) - A magyarországi vészkorszak 65. évfordulója alkalmából szervezett holokauszt-emlékév keretében az esztendő folyamán minden hónapban más témára összpontosítva vezetik körbe a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán a látogatókat. Az augusztusi program Az utolsó gettó - a budapesti zsidók sorsa címet viseli.

 
A látogatók öt - négy zsidó és egy roma - család sorsán keresztül követhetik nyomon a holokauszt borzalmait a tárlatvezetésen. Bemutatnak egy néhány perces filmfelvételt arról a büntető menetről, amelyet a nyilasok azért indítottak a fővárosi Rákóczi úton, hogy példát statuáljanak a nácikkal szembeszegülőknek. Zsidó állampolgárok egy kis csoportja ugyanis a nyilasok állítása szerint megpróbált - sikertelenül - fegyveres ellenállást szervezni az akkori hatalom ellen. A zsidó embereket több óráig meneteltették felemelt kézzel, hogy mindenki láthassa: a rezsimmel nem lehetett szembeszegülni.
 
A kiállítás egyik termében egy interaktív térkép látható, amelyen nyomon követhető, hogy a fővárosban hol helyezkedett el a gettó, hol voltak a csillagos házak, merre lehetett megtalálni az embermentők irodáit, a cionista szervezetek házait és hol mentettek az egyházak üldözötteket.
Találkozhatnak emellett a látogatók a Zsidó Tanács tevékenységével, melynek során "a folyton változó helyzethez kellett alkalmazkodniuk", de láthatnak képeket a gettók felszabadulásáról is.
  
A budapesti gettó történetéhez kapcsolódóan az intézmény honlapján közzétesznek egy bibliográfiát is, amely tartalmaz nyomtatásban megjelent személyes visszaemlékezéseket is.