A filmet a Haghe Film laboratóriumban restaurálták 2010-ben, és a restaurált film egy példánya a múlt héten érkezett haza: az új szerzemény filmtörténeti szempontból nagy jelentőségű, mivel a később világhírűvé vált Kertész Mihály Magyarországon készült harmincnyolc játékfilmje közül ez az első, amelyet a mai magyar közönség hamarosan teljes hosszban láthat. A másik teljes hosszban előkerült Kertész Mihály film, A tolonc (1914) restaurálása, mely az Amszterdami Filmarchívumban (EYE Film Institut Nederland) folyik, technikai nehézségek miatt még nem fejeződött be.
Az utolsó hajnal 1917-ben, az I. világháború harmadik évében készült, abban az időszakban, amikor a filmbehozatali tilalom által előnyös helyzetbe hozott magyar filmgyártás lendületes fejlődésnek indult. A magyar film, ahogy a tízes évek magyar producere, Roboz Imre fogalmaz: "a háború szülötte". A külföldi filmektől megfosztott filmpiac, a 83 budapesti és 703 vidéki mozi óriási filmszükségletét a magyar filmgyártóknak kellett kielégíteni. Kertész Mihály azonban világosan látta a háborús konjunktúra teremtette előnyös helyzet későbbi buktatóit is.
A magyar filmek értékmérője kezdettől a nemzetközi piacra való kijutás volt. Mikor Korda Sándort egy ízben a Corvin filmek színvonaláról és versenyképességéről kérdezték, így felelt: "Eddig megjelent darabjaink közül Bécsben lejátszották a "Faun"-t, a "Harrison és Barrison"-t "A testőr"-t és "A kétlelkű asszony"-t, Németországban pedig az említett darabokon kívül még "A gólyakalifá"-t, a "Mágiá"-t és "A csikós"-t. Egyéb mondanivalóm nincsen."
Kertész Mihály, aki mindig arra törekedett, hogy meghonosítsa a világfilm élvonalának vívmányait a magyar filmgyártásban, a dán filmek hatására ponyvaízű melodramatikus történetek megfilmesítésével kezdte pályáját. Amikor az új művészet presztízsének növelése érdekében megszületett Magyarországon az irodalmi film, feltételezhetőleg Janovics Jenő, a kolozsvári filmgyártás megalapítója hatására Kertész is vállalkozott néhány irodalmi adaptáció elkészítésére.
Nevéhez fűződik például az első magyar kosztümös történelmi film, nemzeti drámánk, a Bánk bán filmváltozatának rendezése 1914-ben, valamint Eötvös József Karthausi-jának filmre vitele 1916-ban. Később azonban a presztízsnél fontosabb lesz számára a siker és a népszerűség, ezért lemond az irodalmi klasszikusok megfilmesítéséről és visszatér a filmponyvához, eredeti filmszüzsékből és a bestsellerirodalomból merítve, a dán filmeknél mozgalmasabb amerikai mintákat követve készíti a korabeli kritikák tanúsága szerint élettel és filmszerű megoldásokkal teli sikerfilmjeit. Ezek tipikus darabja Az utolsó hajnal.
Kertész tudatosan halad az amerikai filmgyártás nyomdokain, 1916-ban a Fekete szivárvány forgatásakor így nyilatkozik: "Igyekeztem a sablontól eltérően, igazi amerikai stílben elkészíteni a filmet". Rendezői elképzeléseiben kulcsszerepet kap az akció, mely szerinte "a filmdarab legfőbb éltető eleme", "tudni kell a témát cselekménnyé alakítani, az akciót lüktetővé élénkíteni és gyors menetűvé tömöríteni". Lényeges számára, mert ettől függ a siker, a közönség reagálása: "Nem szégyen bevallani, hogy amikor egy-egy filmemmel a nagy nyilvánosság elé lépek, bizony félve, szorongva, izgatottan lesem a közönség viselkedését, hallgatom a megjegyzéseket, figyelem a hatást?".
Kertész nemcsak megfigyelte, hanem számításba is vette a közönség reagálásait. Az utolsó hajnal főpróbája és premiere között eltelt másfél hónapban a főpróba tapasztalatait felhasználva átdolgozta a filmet. A Pesti Hírlap kritikusa, aki mindkét változatot látta külön megdicséri ezt az átdolgozást: "Ha a főpróba közönség el is volt ragadtatva, ők, a direkció, hideg ésszel bírálták el, hogy itt is, meg ott is néhány előnyös változtatás eshetik. Így történt, hogy bizonyos részleteket még bravúrosabbá, még gazdagabbá tettek?" Kertész tudja, hogy a siker érdekében "a jó filmrendezőnek meg kell érezni a közönség ízlését és az idők hangulatait."
A háború nehéz éveiben, vagy hogy Kertész szavaival éljünk, "a komor, emberfeletti megpróbáltatások, a vér és a gyász idejének nagy kaoszában" olyan filmekre vágyott a közönség, melyek elterelték a figyelmét a bajokról. A közönség eszképizmusának kielégítésére különösen alkalmas volt Az utolsó hajnal, ez az egzotikus, "buja, keleti" miliőben a "felsőtízezrek zárt világában" játszódó szerelmi történet.
Az utolsó hajnal Alfred Deutsch-German bécsi újságíró kevésbé ismert, Magyarországon kiadatlan, ponyvaregénye nyomán készült. A forgatókönyvet Vajda László, az egyik legtöbbet foglalkoztatott filmdramaturg, Korda és Kertész állandó munkatársa készítette.
A történet hőse Harry Kernett öngyilkosságra készül. Lord Hardling megmenti életét, s titkárként alkalmazza. A lord pazarló életet él, eladósodik, s még gyámleánya, Mary vagyonát is elkölti, melyet egy év múlva, szeptember 15-én, a lány nagykorúvá válásakor kellene átadnia. Harry felajánlja a lordnak, hogy kössön biztosítást megunt életére, melynek egy év múlva önkezével vet véget, s ekkor a gróf a biztosítási pénzből kifizetheti adósságait. Harry egyetlen feltétele, hogy hátralévő életét Indiában tölthesse. Indiában azonban beleszeret a gyönyörű Halasdane hercegnőbe, aki egy indiai orvos, Hyttara Sahib társaságában utazgat. Bár a hercegnő sem közömbös iránta, a grófnak tett ígérete miatt Harrynak semmi reménye a boldogságra.
Elérkezik a végzetes dátum. Budapestre utazik meghalni. Váratlanul megjelenik Hyttara Sahib, hogy megkönnyítse utolsó útját egy speciális méregitallal, mely varázslatos álmok közt repíti át az életből a halálba. Lord Hardling szintén Budapestre jön, hogy feloldja titkárát ígérete alól, de késve érkezik, Harry búcsúlevele várja. Kétségbeesetten rohan gyámleányához és mindent bevall neki. Mary ekkor félrehúz egy függönyt, mely mögött Harry fekszik. Ott áll Hyttara Sahib is, aki elárulja, hogy csak altatószert adott be az Harryak. Harry hamarosan magához tér, ekkor az orvos leveti álszakállát, s kiderül, alatta Harry barátja, Edward rejtőzött, a titokzatos hercegnőről pedig megtudja, hogy nem más, mint Mary.
A realitástól távol, a fantázia álomszerű tájain játszódó film reális érzések és hangulatok kifejezője. Európa éppúgy a halál árnyékában vergődik ezekben a napokban, a háborúba küldött katonák, és a támasz nélkül otthon maradottak éppoly kilátástalannak érzik életüket, mint a film hőse. A halálközeli szituációban élő Harry azonnal elnyeri a néző rokonszenvét: "Kernett Harry, akinek az élettől való csöndes búcsúját kapjuk [?] olyan hangulatot áraszt, hogy szívünkhöz azonnal közel férkőzik."
Harrynak három élete van. Az elsőt a film elején készül eldobni. A lord azonban megmenti. Ekkor kezdődő "második" élete a lord ajándéka, szintén nem sokat jelent a számára. Tervbevett öngyilkosságával csak visszaadná ezt az ajándék életet a lordnak, hogy ezzel kihúzza jótevőjét szorult helyzetéből. Egy évig él a halál árnyékában, s közben találkozik a szerelemmel, felfedezi az élet szépségét, s már nincs kedve meghalni, de ígérete miatt kénytelen vállalni a halált. Ezúttal szerelme menti meg. "Harmadik" élet kezdődik el számára, amelynek megtalálja értelmét: a boldogságot Mary mellett.
Kertész óvakodott a nagy sztároktól, kevésbé ismert, jól irányítható színészekkel szívesebben dolgozott. Az életunt Harry Kernett alakítóját, Leopold Kramert a bécsi Deutsche Volkstheater színész-rendezőjét ő fedezte fel a magyar film számára. Találkozásuk eredménye négy filmfőszerep: Az utolsó hajnal 1917, A csúnya fiú 1917, Júdás 1918, és Az ördög, 1918. B. Marton Erzsi Mary, a nagyvilági frivol díva szerepében Kertész későbbi bécsi filmjeinek szecessziós démonait előlegezi. Kertész felkarolja és több filmjében szerepelteti a fotogén színésznőt, 1917-ben: Tavasz a télben, Az utolsó hajnal és a Csúnya fiú, 1918-ban: Napraforgós hölgy (ezt valószínűleg nem fejezték be), és Az ördög című filmekben.
A Projectograph Rt. által alapított új filmgyár, a Phönix első filmjeinek sajtóbemutatóját 1917. augusztus 22-én és 23-án tartották a Royal-Apollóban. Dr. Erényi Jenő a "Magyar filmgyárak zászlóbontása" című cikkében számol be az eseményről: "A beavatottak és a kívülállók egyaránt tudták, hogy a magyar filmgyártás manapság éli legszebb és legjelentősebb napjait. Tudták, hogy a filmcsinálás az idén fogja elérni a legnagyobb mértéket. Megérezte mindenki, hogy a magyar film ebben az évben fog kiforrni és határozott formát, karaktert felvenni. [?] A magyar filmgyártás külföldi nívóra avanzsált. A magyar film többé nemcsak magyar film, de ott a helye a nemzetközi piacon is." Elsőként Az utolsó hajnalt vetítették, melyet A senki fia, A szentjóbi erdő titka és A kuruzsló követett.
Az október 1-jén tartott premier után Pesti Hírlap kritikusa a dán filmgyártás színvonalához mérve méltatja: "Annyi frissséget, kultúrát, becsvágyat és ami a fő: eredményt mutat, mintha egy Budapestre telepített dán gyár lenne ? magyarra álcázva." Az Ujság előre jelzi a film nemzetközi sikerét: "A mai bemutató előadás örvendetes tapasztalatai nyomán valóban gyermekjáték megjósolni, hogy a Phönix filmgyár büszkeségének, a világpiacra szánt nagyszerű magyar filmnek maholnap Bécsben, Berlinben és a többi európai metropolisokban tapsolnak oly lázas melegséggel, amelyet egy kivételes filmalkotás csak megérdemelhet." Az utolsó hajnal e jóslatot megelőzve eljutott Bécsbe, az Ausztriában bemutatásra kerülő filmeket ismertető Paimann?s Filmlisten már a pesti bemutató előtt néhány nappal Der kritische Tag címen ír róla.
Mivel az I. világháború éveiben, a külföldi filmek behozatalát korlátozták, a magyar filmek a magyar piacról hiányzó külföldi filmeket is pótolni akarták, gyakran helyezték külföldi miliőbe a történeteket, szívesen választottak az egzotikus helyszíneket, mert úgy gondolták, hogy a magyar közönség ezeket jobban kedveli. A legtőkeerősebb magyar filmgyár, a Star például szinte kivétel nélkül az Adria festői tájain forgatta szuperprodukcióit.
A 2003-ban előkerült német verzióban megtartották az eredeti magyar verzió helyszíneit és szerepneveit. Ezek után nagy meglepetést okozott, hogy a holland forgalmazók magyarosították a történetet, s a holland változat nem Londonban, hanem Budapesten játszódik. Vagy azért tették ezt mert úgy gondolták, hogy a Londont a magyaroknál feltehetőleg jobban ismerő holland közönségnek nem lehet Budapestet Londonként, a Dunát Temzeként eladni, vagy azért, mert Kertész Mihályékhoz hasonlóan ők is igyekeztek minél egzotikusabb történeteket bemutatni a közönségüknek, és úgy találták, hogy a hollandoknak Budapest egzotikusabb helyszín, mint London. Magyarosították a neveket is, persze nyelvtudás híján nem mindig tökéletes sikerrel. Így lett Harry Kernettből a holland kópián Bela van Nag?s, (aki talán Nagy Béla akart lenni), Lord Hardlingból Hajos Dénes gróf, a lányából Hellából Erzsibet (feltehetőleg Erzsébetre gondoltak), Maryből Illna (ez talán az Ilona név hibás írása), Edwardból Mano.
A filmet a "Filmes átjáró a múltba ? A magyar némafilm kora" című, Műcsarnokban nyíló kiállításhoz kapcsolódó vetítéssorozaton mutatják majd be szeptember 1-jén, de emellett többek közt Korda Sándor: Aranyember (1918), Janovics Jenő: Utolsó éjszaka (1917) és Deésy Alfréd: Aphrodité (1918) című alkotásait is levetítik majd.
