Bujtor "Csöpi" kikötött Balatonfüreden

Egyéb

?Fontos ez a szobor, mert emléket állít, illetve példát is ad: Bujtor István élete, kulturális teljesítménye nyugodtan állítható példaként mindenki számára? - hangsúlyozta Halász János, kultúráért felelős államtitkár a szoboravatást követően, aki felhívta a figyelmet: a szobor magánadományokból született, a gesztus pedig méltó Bujtor István szellemiségéhez.

A szobrot Farkas Ádám Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrász, egyetemi tanár készítette, aki. 2002 és 2005 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora volt.

A szoboravatásról készült videóriportunkat itt láthatják.


Bujtor István

Diplomaszerzése után a Győri Kisfaludy Színházhoz került, majd 1968-ban a fővárosi József Attila Színház kötött vele szerződést. 1971-től a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1976-tól a budapesti Vígszínház tagja lett. 1978-ban került a Mafilmhez. 1989-től kilenc éven át a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt, majd 1993-tól a Mahir Film Kft. vezetője.


2007 végén öt évre megválasztották a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójává, mellette Eperjes Károly lett a művészeti vezető. Négy évtizedes pályafutása alatt volt Petrucchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Stanley Kowalski (Tennessee Williams: A vágy villamosa), Bromden, az indián (Kesey: Száll a kakukk fészkére), Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek), e darabok egy részét később meg is rendezte.

Számos filmben szerepelt, 1980-ban álmodta meg és játszotta el Ötvös Csöpi rendőrnyomozó alakját A Pogány Madonna című filmben ? a sorozatból négy rész született. Életre szóló szenvedélye a vitorlázás volt, hatszoros magyar bajnok lett. Legnagyobb vitorlás sikereit az 1936-ban épített Rabonbán kapitányaként érte el. Saját hajója a Tamangó.