Kósa András László igazgató elmondta, hogy reményeik szerint a magyar jazznapok is az intézet erős márkaneve lesz, akárcsak a májusi Magyar Zene Fesztivál és a novemberi Bukaresti Magyar Filmnapok.

Kósa András László
Fotó: Haáz Sándor

Eddig is rendszeresen szerveztek jazzkoncerteket magyar művészek, együttesek fellépésével, mostantól azonban évente szeretnék egy-egy többestés rendezvénysorozattal bemutatni a közönségnek és a szakmának a műfaj különböző irányzatait.

Az első Bukaresti Magyar Jazznapok nyitókoncertjén a Boros Zoltán Trió szerepel. Ebből az alkalomból a romániai zenei élet kiemelkedő személyiségét, Boros Zoltánt 80. születésnapja alkalmából köszöntik.

Kolta Péter
Forrás: Budapest Jazz Club

Második nap a hagyományos dzsesszben utazó együttes, a Bohém Ragtime Jazz Band szórakoztatja a közönséget az 1910-1930-as évek amerikai muzsikáját és a „boldog békeidők” Budapestjének hangulatát idéző koncertjével.

A Binder-Borbély duó
Forrás: mihalyborbely.hu

A fellépések sorrendjében a harmadik a Trio Kolta feat. Berki Szofi lesz. Az 1. Bukaresti Magyar Jazznapokat Binder Károly Erkel-díjas zongoraművész és zeneszerző, valamint Borbély Mihály Liszt-díjas multiinstrumentalista és zeneszerző közös koncertje zárja.

Nyitókép: Bohém Ragtime Jazz Band
Forrás: Facebook