A Ludwig Múzeum egyedülálló múzeumpedagógiai projektje.

A Ludwig Múzeum Bosch+Bosch Csoport és a vajdasági neoavantgárd mozgalom című kiállításhoz kapcsolódóan a Magyarországon működő Vajdasági Baráti Egyesület és szponzor cégek összefogásának eredményeképpen több száz diák utazik Budapestre és látogat múzeumokat.

A projekt során vajdasági fiatalok, közép- és felsőoktatásban tanuló, művészet iránt érdeklődő diákok kapnak lehetőséget arra, hogy egy egész napos program keretében egy komplex múzeumpedagógiai programban vegyenek részt.

A Ludwig Múzeum fontosnak tartja, hogy az 1969-ben
Szabadkán, vajdasági fiatal képzőművészek által alapított csoport teljes
munkásságát bemutató, nagyszabású tárlatot az ott élő fiatalok is
megtekinthessék, hiszen a csoport munkái nagymértékben kötődnek a vajdasági
helyszínekhez, eseményekhez. A csoport felbomlása után néhány művész – Csernik
Attila, Ladik Katalin, Szombathy Bálint – kiemelkedő alkotói pályát futott be,
és munkásságuk fontos szerepet tölt be a szerbiai és a magyar
művészettörténetben egyaránt. A művészcsoport tevékenysége ilyen kontextusban
és ekkora léptékben először kerül a nagyközönség elé.

A múzeumlátogatásban négy ötvenfős csoport vesz részt, akik egy-egy komplex, a különféle korosztályok életkori sajátosságait, a csoportok érdeklődését, felkészültségét is figyelembe vevő múzeumpedagógiai csomagot kapnak. Ez minden esetben tartalmazza a Müpával, a Ludwig Múzeum épületével, annak gyűjteményével és természetesen a Bosch+Bosch kiállítással való ismerkedést, sőt alternatív lehetőségként a Ludwig csapata megszervezi, hogy a BKK menetrend szerinti hajójáratával a diákok ellátogassanak a Nemzeti Galériába vagy az Árpád hídnál lévő Kassák Múzeumba, ahol – a vajdasági képzőművészetben is nagy szerepet játszó – Kassák Lajos pályájába és hagyatékába nyerhetnek bepillantást.

Mind a középiskolai, mind az egyetemista csoportok
esetében a foglalkozások és a tárlatvezetések az interakcióra, az aktív
kommunikációra épülnek, sőt a magyarul nem tudó diákok számára a programok angol
és szerb nyelven is elérhetők.

Októberben újvidéki egyetemisták és a zentai Bolyai
Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium művészeti tagozatos diákjai vettek részt
a programban, s a kiállítás nyitva tartása alatt két további csoport érkezését
várják a szervezők.

A Busszal a múzeumba kezdeményezés több mint tízéves múltra tekint vissza. 2008-2011 között 127 iskola 6050 diákja látogatott a Ludwig Múzeumba Magyarország valamennyi régiójából.

Forrás és fotók: Ludwig Múzeum