- Fogadjunk, hogy az Elveszett jelentés óta dédelgetett vágyad volt egy saját lemez...
- Hát ebben nagyot tévedsz, már sokkal korábbi álmom volt ez az album. Imádok énekelni, valójában a színészettel is azért kezdtem el foglalkozni, mert musicalekben akartam szerepelni. Miután felénekeltem Gershwin Summertime-ját egy jótékonysági lemezre, az Anywhere I Lay My Head kiadója felvette velem a kapcsolatot és megkérdezte, nem lenne-e kedvem egy saját albumhoz. Egy ilyen lehetőségért sokan ölni tudnának, és egyszerűen úgy éreztem, nem utasíthatom vissza. Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen jellegű lemezt is szeretnék csinálni, és kezdetben még az az ötletem támadt, hogy folytatnom kellene a Summertime-jellegű klasszikus számokat. Tom Waits és Bette Midler duettjét, a Never Talk to Strangerst nem hagyhattam ki, el kellett énekelnem ezt a dalt.
- Az album első kislemezének a Falling Downt választottátok, és a hozzá készített videoklipben még Salman Rushdie-t is kiszúrhatjuk, amint téged csókolgat...
- Az a vicc az egészben, hogy eredetileg nem is akartam, hogy ez a dal szerepeljen a lemezen. Túlságosan elcsépeltnek és nyálasnak találtam, mivel a szám egyik sora így szól: "Scarlett and me" De Dave, a lemez producere észre sem vette, sőt, amikor megemlítettem neki a dolgot, elképesztőnek és őrületesnek találta a szám és a köztem lévő összhangot.
- A lemezen szereplő tíz Tom Waits-feldolgozás mellett egy saját, Dave-vel közös szerzemény is helyet kapott: a Song for Jo. Eredetileg is a terveitek között szerepelt egy saját szám vagy véletlenül alakult így?
- Már a lemezfelvételek vége felé jártunk, amikor Dave közölte velem a jó hírt: maradt még hely egy számnak. Végül az utolsó napunkon a stúdióban, reggel fél öt és fél 12 között végül felvettük a dalt. Pont annyi időnk maradt, amennyi kellett.
- A szám szövegét te írtad; volt már tapasztalatod dalszövegírásban?
- Á, dehogy, még soha nem írtam azelőtt dalt, csak verseket és néhány novellát. Úgy éreztem, semmit sem tudok a dalszövegírásról, de Dave rengeteget segített abban, hogyan is fogjak hozzá az egészhez. Egy egészen tudományos dalszövegíró-képletet hoztunk össze mi ketten. (nevet) Tudod, ha sok időt kell eltöltened egy olyan helyen, mint amilyen a louisianai Maurice, akkor nagyon hamar szentimentálissá válsz, és nagyon sok időd jut saját magadra. Az idő hihetetlenül álmosító, és napközben gyakorlatilag lehetetlen dolgozni, annyira meleg van. Úgyhogy csak ülsz egy helyben és gondolkozol. Na pont ebben az állapotban voltam, amikor hirtelen beugrott egy nagyon távoli, homályos, de szép emlékem, amit Dave felhasznált a dalhoz. Számomra ez a dal a barátságról szól, azt hiszem.
- És mit szólsz a végeredményhez? Olyan lett, amilyenre számítottál?
- Még mindig nagyon a hatása alatt állok a lemeznek, és annak, hogy valami radikálisan újat próbáltam ki. Egyáltalán nem féltem megosztani ezt az élményt a közönséggel, soha nem tudtak izgatni az ilyen dolgok (mondja vállrándítva). Egyszerűen csak örülök, és hálás vagyok a sorsnak azért, hogy megadatott nekem ez az élmény. Remélem, hogy tetszeni fog az embereknek, bár az igazság az, hogy én már most is büszke vagyok az albumra.
