Gaius Iulius Caesar átlépi a Rubicont, és ezzel kirobbantja a polgárháborút a senatusi párt (optimaták) ellen. Döntését a következő szavakkal indokolja: `Ha nem lépek át a folyón, az nekem hoz balszerencsét, ha átlépem, az az egész emberiségnek.` A polgárháború az adott politikai körülmények között - lévén, hogy majdnem az akkori, egész ismert világ a Római Birodalom része - egy világháborúval ér fel. De Caesart ez sem riasztja vissza a harc megkezdésétől. Ha eleget tett volna a senatus január elsejei felhívásának, hogy bocsássa el a csapatait, és visszatér Rómába, akkor az alkotmány többszörös megszegése miatt elítélték és száműzték volna, befejezve ezzel politikai pályafutását is. A senatus és Caesar közti ellenségeskedések még 59-ből, Caesar consulságának évéből erednek. Caesar nem volt hajlandó alávetni magát az érvényes törvényeknek. Azért, hogy mind a saját, mind pedig akkori szövetségese, Pompeius a hatalmát növelni tudja, hogy törvényjavaslatait keresztülvigye, újra és újra megszegi a jogszabályokat, semmibe veszi a néptribunusok tiltakozásait és különösen a különböző vallásos jellegű kifogásokat. Amikor a földtörvényét előterjesztette, azt a senatus úgy akarta visszautasítani, hogy egyetlen tényszerű ellenérvet sem tudott felhozni. Egy senatornak, aki a törvényjavaslat ellen szólalt fel, egy vödör gondosan előkészített szemetet boríttatott a fejére, és kizavarta a senatusból. Az "atyák" porig alázottak voltak, Caesar pedig egyre inkább megszilárdította pozícióját, részben szövetségek kötésével, részben megvesztegetéssel, melyek következtében súlyosan eladósodott.
