A Szépművészeti Múzeum nemzeteket bemutató sorozatában egy újabb állomásához érkezett, melyben az itáliai festészet két évszázadát mutatja be. Hogyan illeszkedik a válogatás az előző szériák sorába?
A Caravaggiótól Canalettóig című kiállítás tulajdonképpen a 2010-ben megrendezett Tiziano kiállítás folytatása. Az első kiállításon a 15. és a 16. századi itáliai festészetet mutattuk be, ezen a második tárlaton a következő kétszáz év, a 17. és a 18. század festményeit tárjuk a nagyközönség elé. A folytatás gondolatát már akkor megfogalmaztuk, amikor a Botticellitől Tizianóig című kiállítást rendeztük. Baán László főigazgató úr szerette volna, hogy a régi olasz festészetet a maga teljességében mutatnánk be a látogatóknak.
A kiállítás megnyitóján elhangzott, hogy unikális jellegű tárlatról van szó.
Ilyen típusú kiállítást valóban nem rendeztek az elmúlt évtizedekben. Az utolsó ilyen a firenzei Palazzo Pittiben, a húszas években megrendezett tárlat volt, ahol szintén az itáliai barokk festészet teljes két évszázadát mutatták be.
A kiállítás legemblematikusabb alakja Caravaggio, akinek kilenc művét is megcsodálhatják az ideérkezők. Az itáliai művészt a fénykezelés mesterének tartják, akinél szimbólumként funkcionál a fény. Hogyan értelmezhető a jelenség a festő művészetében?
Caravaggio a manierizmus után egy teljesen új látásmódot és egy teljesen új festési technikát vezetett be a festészetbe. 1595-ből származik a kiállítás első szekciójában látható, legkorábbi festmény. Már ezen is felfedezhető, de a későbbi művein még inkább észrevehető az új technika. Művein a fény-árnyék ellentéteknek nagyon fontos szerepe van, ezekkel drámai hatást teremt. Ez a bibliai és a vallásos témákon érvényesül a leginkább, ahol a jelenet drámaiságát és feszültségét tovább fokozza az éles fény-árnyék kontrasztokkal. Nagyon sok esetben Krisztus alakja kerül a fénybe, míg Krisztus kínzóit vagy a mellékszereplőket elnyeli a sötétség. Erre jó példa a Krisztus töviskoronázása című kép, amely a kiállítás második szekciójában található. Tehát valóban, a fény-árnyék használatának szimbolikus jelentése is van a képein.
A mester a képein a vallásos és biblikus témákat számos alkalommal erotikus töltettel ábrázolja. Hogyan fér meg ez a két dolog egymás mellett?
Az aktábrázolás az antikvitásig nyúlik vissza, de az előző korokban, a reneszánszban és a manierizmusban is nagyon elterjedt volt. Caravaggiónál talán azért válik annyira hatásossá, élethűvé, mert ő modell után dolgozott, a látott valóságot ábrázolja a képein. Mindig is hangoztatta: a művészet és a festészet forrása a valóság. Az ő alakjai olyan emberek, akik Caravaggio környezetében éltek. Itt van például a kiállítás egyik emblematikus fő műve, a Keresztelő Szent János, amely egy mezítelen ifjút ábrázol. Vitatott, hogy valóban őt ábrázolja-e a kép, hiszen nem szokták teljesen mezítelenül ábrázolni, továbbá az Isten báránya helyett egy kost láthatunk a képen. Emiatt felmerült több értelmezési alternatíva is: lehet, hogy egy antik pásztorfiút vagy Izsákot ábrázolja a kép.
Ebben az esetben tehát az ábrázolt hangsúlyozott mezítelensége interpretációs problémákat is felvet. Annyi bizonyos, hogy Caravaggio követői, a caravaggisták körében is elterjedtté vált ennek a hangsúlyozása.
A kiállítás emblematikus festménye a Gyümölcskosaras fiú (1593) című festmény, amelyet önarcképként és szerelmének portréjaként is számon tart a művészettörténet. Melyik a valószínűbb interpretáció? Egyáltalán miért jelentős ez az alkotás?
Amikor Caravaggio Milánóból Rómába ment, egyalakos éskétalakos zsánerképeket festett. A Gyümölcskosaras fiú az egyik legkorábbi műve. Caravaggio újítása itt tulajdonképpen az, hogy a képen a csendélet egyenértékű a modellel. Tehát Caravaggio nagy újító volt ebben a műfajban is, tulajdonképpen az első önálló csendélet is a nevéhez fűződik. Valóban a képet sokáig a festő önarcképeként értelmezték, valószínűsíthető azonban, hogy a fiú modellje egyik műhelytársa, Mario Minitti lehetett. Ő egyébként más Caravaggio műveken is felbukkan.
Nagyon érdekes, hogy a kiállításon szerepel egy budapesti magángyűjteményből kölcsönzött kép, amely Keresztelő Szent Jánost ábrázolja és Caravaggio említett műve(Keresztelő Szent János, 1602) hatását mutatja: felmerült, hogy ennek a képnek a mestere valójában Mario Minitti lehetett.
Salome és Keresztelő Szent János történetét két, egymás mellett kiállított Caravaggio-kép is reprezentálja. Milyen más ikonográfiai jellemzőkkel rendelkeznek a művek?
Caravaggio művészetében gyakran találunk arra példát, hogy egy témát több változatban fest meg, sőt, akár ugyanannak a kompozíciónak több, sajátkezű példánya is létezik. A Londonból érkezett kép a Salome Keresztelő Szent János fejével témakorábbi változata, a madridi, szerintem drámaibb hatású példány pedig a későbbi. A korain a pribék egy fanatista gyilkosra emlékeztet, a későbbin Caravaggio megszelídíti a vonásait. Tulajdonképpen a Keresztelővel szimpatizáló figuraként ábrázolja őt, kardjának kereszt alakú markolata szintén a mártíromságra utaló motívum. A londonin szinte a fekete és a fehér árnyalataira szorítkozik Caravaggio, a későbbin a vér színébe, a vörösbe öltözteti Salomét. A drámaiságot azzal is alátámasztja, hogy a kép bal oldalát teljesen üresen hagyja, ettől olyan kompozíciós diszharmónia keletkezik, amely a téma feszültségét tovább fokozza.
A kiállításon mely művészek alkotásain találhatjuk meg Caravaggio hatását? Kik tekinthetőek caravaggistáknak a tárlaton szereplő alkotók közül?
Az egyik leghíresebb művész a korban Orazio Gentileschi volt, aki Caravaggio barátja és leghívebb követője is volt. Tőle két kép látható a kiállításon: a Keresztvitel, amely egy tipikus caravaggista kompozíció, és egy kicsit későbbi mű, a Szent Cecília az angyallal. Ez utóbbi a lírai caravaggizmus vonzó megnyilvánulása. Szintén a mester szűk köréből emelném ki Niccol? Renierit, akitől a Szépművészeti Múzeum a Kártyázók című képét őrzi. A művész korai caravaggista korszakát később a velencei érett barokkhoz kapcsolódó fázis váltja fel - ezt a korszakát a kiállításon egy csodálatos műve reprezentálja, az Irén és szolgálója Szent Sebestyént ápolja.
