Cégnevekre felügyel az MTA

Kultpol

Az új szabályozás szerint az engedély iránti kérelmet írásban az MTA Titkárságára, a jogi és igazgatási főosztálya vezetőjének címezve kell benyújtani. A kérelemben fel kell tüntetni a történelem kiemelkedő személyiségének nevét (családi és utónevét), nem magyar történelmi személyiség esetén rövid életrajzát, a cég nevét, tevékenységi körét és annak leírását, mi indokolja a kiemelkedő történelmi személyiség nevének cégnévként történő felvételét.

A főosztályvezető a kérelem kézhezvételétől számított 30 napon belül kiadja az engedélyt. Ha a kérelem elbírálásához tudományos szakember igénybevétele válik indokolttá, a döntés meghozatalában az MTA Történettudományi Intézete közreműködik. Ebben az esetben az engedély kiadásának időtartama további 30 nappal meghosszabbodik, amiről a főosztály vezetője írásban tájékoztatja a kérelmezőt.

A kérelem elbírálása során az engedélyező vizsgálja a történelmi személyiség társadalmi megítélését, valamint a cég és a történelmi személyiség tevékenységének összefüggését, kapcsolatát. Az engedély csak elhunyt történelmi személyiség esetén adható meg, a családi és utónév együttes alkalmazásával, ez utóbbitól indokolt esetben az engedélyező eltérhet.