Elfogytak a Sziget bérletek

Egyéb

A Sziget történetében először elfogytak a bérletek a fesztiválra ? jelentették be a szervezők, majd? egy héttel a kapunyitás előtt. Gerendai Károly szerint már korábban látszott, hogy lényegesen nagyobb az érdeklődés, szerinte ?ez a jobb programoknak köszönhető, illetve annak, hogy mostanra értek be az elmúlt évek fejlesztései? ? nyilatkozta korábban a főszervező. Az elmúlt évek visszaesése után idén nőtt a magyar közönség érdeklődése és több európai országból is sokkal többen jönnek, mint az előző években. Ez utóbbi okát a főszervező abban is látja, hogy Budapest egyre trendibb a külföldi látogatók körében.

 


balazs_mohai11_450x330.png
Fotó: Mohai Balázs

?A Sziget véges befogadóképessége okán 45.000 főben limitáltuk az eladható bérletek számát, de a napijegyek száma is véges, azt naponta 25 ezerben határoztuk meg, hisz a bentlévő tiszteletjegyesekkel, közreműködőkkel és dolgozókkal együtt összesen 85 ezer napi látogatót képes kényelmesen ellátni a fesztivál infrastruktúrája? ? avat be a számokba a főszervező, aki szerint idén elképzelhető, hogy a végén az össz látogatószám meghaladja a 400 ezret.

 

Mostantól tehát csak napijegyet lehet kapni a Szigetre, de 1000 bérlet majd a kapuban vár azokra, akik nem juthattak elővételben jegyhez, vagy megszokásból az érkezéskor szoktak bérletet venni.