Centenáriumára emlékezik New York közkönyvtára

Kultpol

Május 14-én nyílt meg a New York-i Közkönyvtár (New York Public Library) új kiállítása, mellyel a Stephen A. Schwarzman épület százéves évfordulójának kívánnak emléket állítani. A tárlat koncepciója azonban messze túlmutat az évfordulón, mert a könyvtár gyűjteményének 250 egyedi tételét mutatja be, olyan különleges darabokat, mint például 4300 éves sumér ékírásos letetet, vagy Virginia Woolf botját és naplójának utolsó bejegyzését, vagy az első Amerikába jutott Gutenberg Bibliát.
 
A tárlatot természettudományos munkák is gazdagítják, mint például Johannes Kepler 1596-os Mysterium Cosmographicuma. Ezenfelül művészeti alkotásokat is kiállítottak, mint a Goya Háború borzalmai sorozata alapján készült rézkarcokat. Fontos politikai szereplők személyes tárgyai is helyet kaptak, így Malcolm X 1964-es mekkai útja során használt táskája is megtekinthető.

A kiállított tárgyakat négy tematikus szekcióba tagolták, ezek: megfigyelés, elmélkedés, társadalom, kreativitás. Minden egyes csoportot igyekeztek úgy kontrasztba állítani, hogy azok időn és téren átívelő dialógust alakítsanak ki. Így például egymás mellé került Kolumbusz Kristóf Amerika felfedezéséről beszámoló levele, és a Holdat és Földet ábrázoló felvételek, melyeket az Apolló-misszió űrhajósai készítettek az űrből. A drámai ellentét egy másik érdekes példáját adja a Függetlenségi Nyilatkozat Jefferson által írt vázlatának szembeállítása egy korai melegszervezet (Mattachine Society) tájékoztató anyagával, melynek címe: 'Mi a teendő, ha letartóztattak?'.

A Thomas Mellins kurátor által tervezett kiállítás december végéig tekinthető meg.

A kiállítás honlapja