Cenzúrázták a falloszfát?

A különleges, 13. században festett falloszfát egy évtizeddel ezelőtt fedezték fel a toszkánai Massa Marittimában, és nemrég egy hároméves restaurálási eljárásnak vetették alá. A munkálatokat végző szakemberek azonban túlbuzgóságukban több ponton is cenzúrázták az ágakról logó 25 falloszt: egyes helyeken teljesen újrafestették a képet. A munkálatok végével a városi tanács fogott gyanút, és vizsgálatuk után derült ki, hogy a felújítás nemhogy nem járt sikerrel, de tönkre is tehette a különleges alkotást ? számolt be róla mai szalagcímeiben a Corriere della Sera című olasz napilap.

 

A restaurátorok azonban tagadták a vádakat: elmondásuk szerint semmit nem cenzúráztak, és az eltávolított jelenetek csupán azért tűntek el a képről, mert már annyira rossz állapotban voltak, hogy nem tudták megmenteni azokat. A helyi örökségvédelem vezetője, Mario Scalini szerint a legnagyobb műgonddal jártak el, és nem módosították radikálisan az eredeti képet.

Az 1265-ben festett, de csak 2000-ben felfedezett freskó eredeti rendeltetésével kapcsolatban több elmélet is született: a fa ugyanis nem csupán a termékenységet szimbolizálja, hanem a korabeli politikai propaganda eszköze is volt egyben. E sajátos "bőségfa" a 13. századi toszkán politikai belharcok, a guelfek és a ghibellinek közötti ellentét jelképe.

Külön érdekesség még, hogy az 50 ezer eurós restaurálást a világ legrégibb ma is működő bankja, a Monte dei Paschi di Siena finanszírozta.