Chagall és a Biblia

Kultpol

Az orosz származású francia Chagall összesen 112 művét bemutató tárlat eddig ebben a formában még nem volt látható: a művek mintegy fele bibliai témákat dolgoz fel - ezek a motívumok sorsdöntők voltak életében és művészetében -, másik fele pedig a művész által hőn szeretett Párizsba és a cirkuszok világába kalauzol.

A XX. század egyik legsikeresebb és legkedveltebb művésze költészettel, humorral és varázslattal teli, egyedülálló világot teremtett alkotásain keresztül. A szürrealistákra és az expresszionistákra is nagy hatást gyakorolt művész alkotásai 1956 és 1960 között keletkeztek. A képeket egy német magángyűjtő adta kölcsön a Békéscsabát, Kecskemétet, Szegedet, Szolnokot és Debrecent érintő utazó kiállításra.

Pászti Ágnes elmondta: az első három helyszínen mintegy 7 ezren látták Chagall alkotásait, a debreceni tárlat lezárultával pedig ez a szám 10-13 ezer körül lesz várható. Hangsúlyozta, hogy az összesen 100 millió forint biztosítási értékű kiállítás-sorozatra érkezett képeket teljes egészében egy hazai tulajdonú gyógyszertár hálózat hozta Magyarországra saját költségén, egy itthon egyedülálló kezdeményezéssel. A cég patikáiban a vásárlók ugyanis pontokat kaptak, amiket a tárlat belépőire válthattak.

A tárlat december 20-ig lesz látható a Kölcsey Központ Bényi Árpád Kiállítótermében.