1628. január 12-én született Párizsban, egy jómódú polgári család hetedik gyermekeként. Tehetséges irodalmárnak indult, egy tanárával folytatott vita miatt azonban félbeszakította tanulmányait, többé nem is ment vissza a bölcsészkarra. Apja nyomdokaiba lépve jogot tanult, majd kormányhivatalnokként kezdett el dolgozni, szerepet vállalt a Királyi Festészeti Akadémia felújításának szervezésében.
Perrault alapító tagja volt a Francia Szépirodalmi Akadémiának – az intézmény létrehozásában XIV. Lajos pénzügyminisztere, Jean-Baptiste Colbert játszott döntő szerepet. A testület titkárának Perrault-t választották meg, aki így a miniszter hivatalnoki karához tartozott. Részt vett az állami ünnepségek lebonyolításában, az épülő versailles-i kastély díszítményeinek kialakításában. A palotához tartozó parkokban ekkor több mint 2000 szökőkút működött.
A Napkirály, XIV. Lajos Perrault tanácsára rendelte el, hogy a labirintusként kialakított egyik liget 39 szökőkútját Aesopus egy-egy állatmeséje alapján készítsék el.
1671-ben a Francia Akadémia tagjává választották, és jelentős szerepet vállalt a társaság szabályzatának kialakításában. Egy évvel később a királyi épületek főellenőreként alkalmazták, egészen Colbert 1683-as haláláig. 1672-ben megnősült, házasságából négy gyermeke született.
Az 1674-es Kritika az operáról című munkájában az új zenei műfaj erényeit dicsérte. Az 1687-ben az Akadémián felolvasott XIV. Lajos százada című költeményével ő indította meg a „régiek” és a „modernek” nagy vitáját (1688–1698), ebben a régiek az antikvitás, míg a modernek saját koruk irodalmának nagyszerűségét hirdették. Perrault a modernek oldalán állt, álláspontját A régiek és a modernek összehasonlítása, valamint A XVII. század folyamán feltűnt híres emberek Franciaországban című munkáiban fejtette ki, a kortárs francia kultúra nagyságát hangsúlyozva.
Titkári állását 1695-ben elvesztette, s 67 évesen elhatározta, hogy élete hátralévő részét családjának szenteli. Hírnevét a gyerekek mulattatására összegyűjtött meséinek köszönheti, melyek Lúdanyó meséi címmel jelentek meg 1697-ben. A versben és prózában írt történetek nagy része népi eredetű elbeszélés (Szamárbőr, Csipkerózsika, Piroska és a farkas, Kékszakáll, Csizmás kandúr, Hüvelyk Matyi), amelyeket Perrault gyűjtött és írt át, egyúttal megteremtve egy új irodalmi műfajt, a modern tündérmesét. Így született meg a Csizmás kandúr, amelyet később a Grimm testvérek is megírtak, de a figura már Perrault előtt, Giambattista Basile 1634-ben megjelent könyvében is felbukkant. Az ő változatában lett a legismertebb a mostohája és annak két lánya által elnyomott, szolgasorba kényszerített Hamupipőke, akibe beleszeret a nősülni vágyó ifjú herceg. A mesének számtalan feldolgozása született, Jules Massenet 1894–95-ben operát is írt belőle. Ugyancsak Perrault művéből készült a Szamárbőr című film Catherine Deneuve és Jean Marais főszereplésével. Meséi magyarul 1965-ben jelentek meg először, az ő Kékszakáll-története ihlette Bartók A kékszakállú herceg vára című művének Balázs Béla által írt szövegkönyvét is.
Történeteivel Perrault nem csupán szórakoztatni akarta olvasóit: meséivel erkölcsi tanulságokat is próbált sugallni, ami a gyerekek nevelése során kapóra jött a szülőknek. A nyíltan moralizáló mesék olyan társadalmi elvárásokkal és előírásokkal szembesítették legfiatalabb közönségüket, amelyeket összefoglalóan helyes viselkedésnek lehetne nevezni. Éppen a magyarázó, tanító célzat miatt Perrault tündérmeséi sokat veszítenek lehetséges jelentéseikből, másrészről ugyanezért is maradnak népszerűek: segítik a gyerekek nevelését, azok lelki fejlődését; iránytűként használhatók a való életben.
Charles Perrault 1703. május 16-án, hetvenöt éves korában hunyt el Párizsban.
A képen Gabriel Pech (1854–1930) francia szobrász Charles Perrault büsztjén dolgozik. Forrás: AFP
