Az amerikai titkosszolgálat, a CIA vezetésével kubai emigránsok által végrehajtott támadás meghiúsul. A csapat április 10-én szállt partra a kubai Disznó-öbölben (Bahía de Cochinos). Az Egyesült Államok Fidel Castro kubai miniszterelnök (1959. I. 1.) szovjetbarát politikája miatt fenyegetettnek érzi biztonságát a Karib-tenger térségében. Az amerikaiak abban reménykedtek, hogy az invázió kiváltja a Castro-ellenes csoportok felkelését, amelyhez a CIA véleménye szerint a fegyveres erők bizonyos egységei is csatlakoznának. Csakhogy az amerikaiak teljesen félreismerték a tényleges helyzetet. A kubaiak elkeseredett ellenállást tanúsítottak a betolakodókkal szemben, és néhány nap alatt legyőzték őket. A támadók nagy része életét vesztette, 1113 túlélőt foglyul ejtettek és politikai túszként kezeltek. A kubai emigránsok, akik az Egyesült Államokban forradalmi tanácsot alakítottak, a CIA-tól katonai kiképzést kaptak. Az Egyesült Államok hadfelszereléssel is ellátta őket, a többi között az amerikai légierő kiszolgált B-26 típusú harci repülőgépeivel. Az invázió előkészületei már 1960 májusában megkezdődtek. A meghiúsult támadás súlyos külpolitikai károkat okozott az Egyesült Államoknak. Kiváltképpen a Szovjetunió tiltakozott igen éles formában. Nyikita Sz. Hruscsov szovjet kormányfő és párttitkár J. Kennedy amerikai elnököt agresszornak minősítette és kubai szovjet intervencióval fenyegetőzött. Az Egyesült Államokon belül a kritika főleg a CIA ellen irányult, amiért nem helytálló információkat szállított. Emellett, Kennedy utasításai dacára, kirekesztették az invázióból annak a nem kommunista, forradalmi népi mozgalomnak a tagjait, amely a legütőképesebb ellenzéki csoportnak számít. Az Egyesült Államok és Kuba között megindulnak a tárgyalások a túszok kiszabadításáért. Castro előbb 28 millió dollárt kér, hogy gépeket vásárolhasson az épülő ipar számára; Eleanor Roosevelt bizottságot alakít az összeg összegyűjtésére. Az USA végül élelmiszert és gyógyszert szállít 53 millió dollárért.
