A CIA pontosan ismerte a szovjetek katonai képességét
Kramer professzor szerint az egykori keletnémet, lengyel, illetve csehszlovák irattárak anyagaiból az derül ki, hogy a Varsói Szerződés (VSZ) ezen tagállamai tisztában voltak azzal, amiről a CIA-nak is pontos tudomása volt: háború esetén a szovjetek lényegében azonnal teljes mértékben átvennék a parancsnokságot hadseregeik fölött, és semmi olyan jogkör nem maradna a kezükben, ami ellenőrzést biztosítana nekik csapataik felhasználását illetően.
Mark Kramer ugyanakkor elmondta: magyar katonai levéltári iratok tanulmányozása alapján arra jutott, hogy a magyaroknak csak "korlátozott fogalmuk volt" arról, mi mindenre terjedt ki valójában a Varsói Szerződés parancsnoki struktúrája. A magyarok szerinte abban a tudatban voltak, hogy még fegyveres konfliktus esetén is van némi lavírozási lehetőségük, például a bevetendő erők nagyságának meghatározását illetően.