Mesélnétek a szerepeitekről?
Csiby Gergely: Én Kallimakhoszt játszom, aki egy android. Egy olyan figurát kell megformálnom, aki nagyon emberi kívül-belül, de közben mégsem az. Hálás szerep, összetett feladat, különös alkotórésze annak a világnak, ami most a Házi Színpadon készül.
Szántó Balázs: Én alakítom az asztrobiológust, aki végig a racionalitás mentén próbál elhelyezkedni a darabban, még az általunk nem túl racionálisnak vélt szituációkban is megpróbál logikát keresni, ami már ugye önmagában generál egy konfliktushelyzetet. Ő képviseli a józan észt és a higgadtságot, képes előre tervezni, viszont - talán épp emiatt - gyakran nehezére esik az érzéseiről beszélni.
A Kozmikus magány sci-fi, közel áll hozzátok a műfaj?
Sz. B.: Igen, gyerekkoromtól kezdve nagyon közel áll hozzám, engem mindig is vonzott ez a világ. Az irodalmi rész, Stanislaw Lem, Asimov nekem kimaradt, inkább filmes fogyasztója vagyok a műfajnak, rengeteg kultfilmet láttam. Nagyon érdekel az ember diadala a gépek felett, az, ahogy a technológia az emberiség fejlődését szolgálja, illetve, hogy mi az a pont, amikor már saját magunk ellen használjuk ezt. Hol van a határ a kísérletezések során? Ezek fontos, értelmes vitákra adnak lehetőséget. Van ebben valami felemelő, de közben rengeteg veszélyt rejthet magában. Leginkább azokat a sci-fi történeteket szeretem, aminek köze van az emberekhez, az önmagában nem annyira érdekes, ha csak robotok meg űrhajók repkednek.
Cs. G.: Nem vagyok óriási sci-fi fogyasztó, de nekem is megvolt gyerekkoromban az összes kötelező, a Csillagok háborúja, az Alien és a Predator filmek? nyomon követtem ezeket. A jó sci-fi sűrítve mutatja be az emberi kapcsolatokat, vagy azért, mert egy űrhajón vagyunk épp, és már csak pár percünk van hátra, vagy éppen egy olyan idegen bolygón, ahol tízszer olyan gyorsan telik az idő? Nagyon távolinak t?nhet mindez, közben azt érzem, hogy mégis nagyon pontosan lehet emberi kapcsolatokról, a világunkról beszélni. Sok alkotás boncolgatja például azt, hogy meddig bírja a Föld fenntartani ezt a lassan 10 milliárd embert, hogy lesz tovább, mi a jövőnk és van-e egyáltalán.
Dani mesélte, hogy különböző izgalmas zenei eszközöket fogtok használni a darabban.
Sz. B.: Az a cél, hogy hozzáadjon az előadáshoz, ha valahol azt érezzük, hogy nincs ilyen értéke, akkor ott egyszerűen nem lesz. Volt rá példa, hogy eredetileg valahová terveztünk hangokat, effekteket, zenei variációkat, de aztán egyszer csak azt éreztük, hogy oda mégsem kellene, ezért kivettük. Az utolsó pillanatig fog még alakulni, és ettől nagyon friss lesz a bemutatóra szerintem. Még az is elképzelhető, hogy ez a rész előadásról előadásra helyenként változni fog.
Cs. G.: Nagy élmény, amikor az ember valamilyen hangeffekt vagy hangszer kapcsán megtalálja azt, ami a jelenetet is előre viszi, illetve neki is segít színészileg. Nem úgy haladtunk, hogy Dani lerendelkezte az egész darabot, hanem az első jelenetekkel már megpróbáltuk megtalálni az előadás formanyelvét. Szinte az összes kellékünk valamilyen különös zajkeltő eszköz. Nagyon jó gondolat, hogy megpróbálunk mindenféle elektronikai eszköz nélkül megmutatni egy űrhajót, modern, technikai világot teremtünk pusztán akusztikus eszközökkel. Nem lesz semmilyen kívülről beadott hang, ettől miénk az egész, és születik majd meg ott, abban a pillanatban.
Milyen Danival együtt dolgozni rendezőként?
Cs.G.: A Pál utcai fiúkban dolgoztunk együtt először, ami nagyon intenzív közös munkát jelent, hiszen sokszor játsszuk, de más előadásokon is találkoztunk az elmúlt években. Nagyon jó kapcsolat alakult ki hármunk között, mondhatom, hogy baráti a viszony. Az első perctől kezdve felállt az a rendszer, hogy ő most kintről instruál, nem volt kérdés ennek kapcsán bennünk, elfogadtuk azt, amit rendezőként mond. Van egy erős víziója, amit szeretne végigvinni, de persze hozhatunk saját ötleteket. Kiváltságos dolog úgy dolgozni, hogy a kollégáknak van a szoros munkán túli kapcsolata is, ez mindig érték, ettől jobban értjük egymást. Előreviszi a munkát.
Sz. B.: Nagyon szeretem azt a munkamódszert, amivel Dani dolgozik. Nem tudom, hogy ez nála mennyire tudatos, de hagyja, hogy kipróbáljunk dolgokat. Rengetegszer van olyan, hogy nagyon erősen lát kívülről egy poént vagy a ritmust, mi pedig már csak tisztázzuk ezeket. Azt érzem, hogy kíváncsi a színészeire, szeretné látni, hogy mi mit csinálunk először, és inspirálódik ő is abból, amit lát tőlünk a színpadon. Úgy érzem, hogy kíváncsi arra, kik vagyunk. Nagyon izgalmas így dolgozni, hozzám ez a módszer nagyon közel áll, az egyetemen is ezt követték az osztályfőnökeim. Hozzáteszem, mindketten Zsámbéki-osztályba jártunk, valószínűleg emiatt is lehet, hogy könnyen tudunk kommunikálni, dolgozni. Dani azt is felismeri, hogy a színész mikor van bajban, és próbál segíteni, illetve ha van kérdésünk, akkor azon elgondolkodik, és komolyan veszi ezeket. Így én is biztonságban érzem magam. Fontos neki, hogy komfortosan érezzük magunkat, hogy tudjuk, mit miért csinálunk, miért úgy kell mondanunk azt az adott mondatot, miért úgy van az ott megírva, ezeket együtt fejtjük meg. Sokkal nagyobb teret és szabadságot ad a színészeinek, mintha csak kívülről instruálna, és nekünk ehhez kellene törnünk magunkat.
Akkor egy jófajta együtt gondolkodás folyik.
Sz. B.: Kijelenthetjük, igen.
Cs.G.: Határozottan.
Forrás: Vígszínház
Fotók: Szkárossy Zsuzsa
