Mathe_Andras
Máthé András
Fotó: dehir.hu

Három évtizede a színház állandó fotósa. Nem lehet megunni?

Minden szakmának van olyan része, amely pusztán a pénzkeresetről szól, és amiben könnyebben veszít lendületet az ember. A színházi fotózás nem könnyű kenyérkereset, hiszen nem minden nap van premier és vastaps, de sosem unható meg, hiszen rengeteg érdekes és értékes ember között mozgok, remekművekkel találkozom, nagyszerű produkciók részesévé válok.


Nem válik ennyi idő után sem rutinná a színházi fotózás?

Sosem szabad rutinszerűen dolgozni, még egy átlagos, hétköznapi munkára is oda kell figyelni, mert könnyen kicsúszik az ember kezéből az irányítás. Muszáj állandóan megújulni, mert a rutinból végzett munka hamar visszaüt. És akkor még szerencsés vagy, ha te veszed először észre a munkádon. Ez a színházi fotózásra sokszorosan érvényes, hiszen ez nagy érzékenységet igénylő feladat.

West_Side_Story
West Side Story, 2006, Szergej Maszlobojscsikov rendezése.
Fotó: Máthé András


Sokféle ?műfajban? fotóz a színháznak: készít próbafotókat, beállított fotókat ? van kedvenc munkastílusa? A spontán jeleneteket vagy az átgondoltabb kompozíciójú beállásokat szereti inkább?

Nem a spontaneitáson vagy a komponáltságon múlik, hogy mennyire lelek örömöt egy-egy munkában, sokkal inkább az adott produkciótól, a rendezőtől. Sokszor tapasztalom, hogy a rendezők számára nem igazán fontos a fotózás, nem érdekli őket a produkciónak ez a része, holott a marketingnek nagyon fontos eleme a fotó. Az adott produkció azokkal a fotókkal vonul be a színháztörténetbe, de bárki, előzetesen vagy utólag abból értesül az előadásról. Volt olyan rendezőkkel is dolgom, akik azt mondták: ?azt csinálsz a próbán, amit akarsz, ez a próba a tied.? Emlékszem egy stúdióelőadásra, amit így fotózhattam, fantasztikus volt, megállíthattam a próbát, ahol szükségem volt rá, onnan fotózhattam, ahonnan akartam. Meg is látszik a képeken. De legtöbbször inkább arról szól a munkám, hogy sok eltérő elvárásnak kell megfelelnem. A rendezőnek is van elvárása, a színészeknek is ? érthető, hiszen a ?bőrükre megy? a dolog, a színháznak mint intézménynek is van elvárása, és természetesen a nézőnek, aki a fotó alapján szeretne minél több információhoz jutni a darabról. Nagy öröm és élvezet ez a munka, ugyanakkor nagyon összetett is. És minden darab fotózása más és más, vannak könnyebben és nehezebben fotózható produkciók.

tosca
Jelenet a Csokonai Színház 2006-os Tosca című előadásából. Rendező: Szergej Maszlobojscsikov
Fotó: Máthé András

Mit ért pontosan ezen?

Vannak rendezők, akiknek a darabjait nagyon jó fotózni, mert látványos díszleteket, szép, izgalmas fényeket használnak. Én mint fotós még a sajtófotózáson sem rendelkezhetem a háttér vagy a fények kérdésében. Szerencsére ma már olyan jó technika van a fotózás mögött, hogy rendkívül nehéz fényviszonyok között is lehet jó képeket csinálni.

A színházi fotózás tehát főként a ?körülményekhez? való alkalmazkodásról szól?

Én így élem meg. Van jó néhány ismert, nagy nevű színházi fotós, aki ezt a munkát véleményem szerint túlmisztifikálja. Sok fotós életművet alkotott a színházi fotózásból, és művészként is megéltek ebből. Én azt vallom, hogy a színházi fotósnak ki kell szolgálnia a produkciót, a látványt. A díszlet és a fények adottak, a mi feladatunk, hogy a látottakból a legjobbat hozzuk ki.

solyompecsenye
Jelenet a Vidnyánszky Attila rendezte Sólyompecsenye című előadásból (2006).
Fotó: Máthé András

Vannak emlékezetesen jó élményei darabok fotózásáról?

Jó néhány. A stúdióelőadásokat nagyon szeretem, mert közelről is fotózhatok. Sokat köszönhetek Pinczés Istvánnak, aki 30 évvel ezelőtt a színházhoz hozott. Ő kezdte el annak idején a stúdiószínházi kultúrát kialakítani, így sok kortárs magyar dráma kerülhetett a színpadra. Mikor vele dolgoztam, gyakran mondta, hogy azt csinálok, amit akarok, teljes művészi szabadságot adott. Emlékezetes maradt számomra egy 1992-es pesti workshop is, amelyet egy angol színházi fotós vezetett. Elmondta: ő úgy dolgozik, hogy már jó fél évvel korábban elkezd fotózni a saját elképzelései alapján. Olyan képeket csinált, amelyek lehet, benne sem voltak a darabban, de nagyon látványosak, izgalmasak, a produkcióhoz illőek voltak. Így az egyes előadásokat már jó fél évvel korábban tudták promotálni. Szerintem ez példaértékű, jó lenne így dolgozni.

Ön hogyan készül fel egy-egy produkció fotózására?

Úgy, hogy próbákra járok. A próbafolyamat során sok minden változik, ami befolyásolja a fotózást, a világítást például gyakran még a premier napján is igazítják, de gyakran a darab is változik, közben íródik tulajdonképpen. Változó, hogy mennyire tudok pontosan készülni: volt olyan, hogy stúdióelőadásnál az első főpróbán a szövegkönyvben bejelölgettem, hogy milyen jeleneteket melyik mondatnál akarok fotózni. A következő próbán kérhettem, hogy melyik jelenetet próbálják el a fotó kedvéért. Ma legtöbbször nem így van, állandó mozgásban és készenlétben kell lenni. Egyik próbát megnézed, a következőn fotózol. Vannak nagy pillanatok minden előadásban, amelyeket nagyon el kell tudni kapni. A Makrancos Katában például egy vödör vízzel nyakon öntik Trill Zsoltékat. Az ilyen jelenetek fotózására jól fel kell készülni, mikor, hová állsz, fekszel, guggolsz. Ezt a jelenetet gyönyörű ellenfényben fotóztam le. Emlékezetes maradt számomra ez a fotó.

makrancos_debr_v
Fotó: Máthé András

Forrás: Csokonai Színház