Görgei Artúr az 1848-1849-es szabadságharc legvitatottabb alakja. 30 évesen már tábornok. A magyar vitézség utolsó legendás hőse, aki olyan sikereket ér el, hogy Ausztria kénytelen idegen segítséget kérni serege ellen. Ő pedig feltétel nélkül leteszi a fegyvert a túlerőben lévő orosz csapatok előtt. Kegyelmet kap, míg társai véres megtorlásnak esnek áldozatul. Túléli ezt is, mint a csatában szerzett koponyasebet, és árulónak bélyegezve morzsolja napjait ezután még 67 évig, kegyelemkenyéren.
Hős vagy gazember? Ördögi félisten vagy félisteni ördög? Mi húzódik a Görgei-kérdés mögött? Igaza volt-e Kossuth Lajosnak, aki őt tette felelőssé a szabadságharc elvesztéséért? Áruló volt, vagy a legkiválóbb katona, aki a szabadságharc tizenegy nagy csatájából hétben ott volt, s ebből öt összecsapást ő maga vezetett? El lehetett volna kerülni a nevéhez fűződő fegyverletételt? Ezekre a kérdésekre az idők folyamán több válasz is született, Görgei Artúr megítélése többször változott, tetteit, érdemeit politikai érdekektől vagy meggyőződéstől függően sokan sokféleképp értelmezték. Valós alakját egyre inkább elfedte a személyéhez kapcsolódó szóbeszéd, az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz való viszonyunk, az ország függetlenségét, a polgári átalakulást is szimbolizáló Kossuth-kultusz.
A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításában most 16 közgyűjtemény és több magánszemély 416 db válogatott műtárgya alapján egyszerre ismerkedhetünk meg a 201 éve született Görgeivel, valamint az utókor vele kapcsolatos elképzeléseivel.
A kiállítás bemutatja azt a közeget, amelyben Görgei Artúr 1818. január 30-án Toporcon megszületett, és ahol felnőtt. A Szepes megyében fontos szerepet betöltő család leszármazottainak a 19. században már kenyérkereső pályára kellett lépniük. Görgey Artúr (nevéből 1848-ban hagyja el az y-t) 1832-ben azért választotta az ingyenes katonai képzést, mert apja nem tudta fizetni az iskoláztatását. 1842-ben már főhadnagy a Nádor-huszároknál, de apja halálát követően, 1845-ben elhagyta a számára kényszerpályát jelentő hadsereget.
Ezután Prágában maradt, ahol kémiai tanulmányokat, kutatásokat folytatott, munkásságára a nemzetközi kémiai szakirodalom is felfigyelt. Prágában ismerte meg későbbi feleségét, akivel együtt 1848 tavaszán hazatért Magyarországra, de a különböző állásokhoz fűzött reményei nem váltak valóra, így hazafias lelkesedéssel jelentkezett az akkor szerveződő magyar honvédségbe. Itt öt hónap alatt lett századosból tábornok, századparancsnokból hadseregparancsnok. 1849-ben a nyugati határszélig űzte az ellenséges főerőket, majd visszafoglalta Buda várát, azonban a nyári hadjárat idején már nem tudott úrrá lenni a nehézségeken. Május elejétől egy személyben volt hadügyminiszter és fővezér, azonban az orosz intervencióról érkező hírek miatt megromlott a viszonya Kossuthtal. Miután a déli magyar fősereg vereséget szenvedett Temesvárnál, Görgei és tisztikara a fegyverletételt látta a legjobb megoldásnak.
Noha Görgei abban reménykedett, hogy az oroszok kieszközlik a tisztikar számára az amnesztiát, I. Miklós cár végül csak az ő érdekében lépett fel határozottan. Görgei a személyét érintő kegyelem, illetve a röviddel később bekövetkező kivégzések, ítéletek miatt abba a látszatba keveredett, hogy eladta bajtársait. Erre erősített rá Kossuth 1849. szeptember 12-i vidini nyílt levele, amelyben saját legitimálása érdekében Görgeit tette meg a vereség felelősének.
Görgei ekkor alig múlt 31 éves. Hosszú élete során képességeit soha többé nem tudta kibontakoztatni. Először internálás, majd hiábavaló álláskeresés várt rá. Végül 1874-től testvére visegrádi birtokát igazgatta. 1916-ban, 98 évesen hunyt el. Búcsúztatása a Nemzeti Múzeum előcsarnokában zajlott, a főváros díszsírhelyet ajánlott fel a nemzet nagy halottjának, s a temetésen Tisza István miniszterelnök és kormányának több tagja is jelen volt a közélet sok jeles alakja mellett.
Halálával a személyéhez kapcsolódó viták ugyan nem csillapodtak le, de az 1920-as években meginduló bécsi levéltári kutatások tisztázták szerepét. A két világháború között a magyar katonaeszmény egyik kiemelkedő képviselőjeként tekintett rá a politikai és katonai vezetés, a II. világháború után azonban a sztálini történetfelfogás, a marxizmus jegyében ellenforradalmárnak, árulónak deklarálták. 1956 után értékelése lassan változott, az 1970-es évekig a negatív elemek voltak túlsúlyban. Változás csak az 1980-as években indult meg: 1984-ben kötetet szenteltek Görgeinek. Az akkor kialakuló szakmai és társadalmi viták, műalkotásoknak köszönhetően a rendszerváltás után a Görgei-ellenes vélemények visszaszorultak, s jelenleg már csak a tudományon kívüli szférában mutatkoznak.
A Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású időszaki kiállítása január 15-től 2019. június 23-ig látható.
