CineFest: nevezésdömping

Egyéb

 (MTI) - Az idei CineFestre a legtöbb, 97 nevezés Magyarországról érkezett, ezt követik az Egyesült Államok alkotói 65, a németországi fiatal filmesek pedig 47 alkotással, de küldtek filmet Azerbajdzsánból, a Fülöp-szigetekről és Bolíviából is a június 31-i nevezési határidőig. Az előzsűri már elkezdte munkáját, a szeptember 16-án kezdődő, egyhetes fesztivál végleges versenyprogramja augusztusban áll össze.
  A nevezésnek műfaji megkötése most sem volt, a CineFesten a válogatott nemzetközi mezőny a filmkészítés minden területén megmérkőzik: nagyjátékfilmek, kísérleti és kisjátékfilmek, dokumentumfilmek és animációs munkák egyaránt versenyeznek. A fesztiválon azonban csak olyan alkotásokkal lehetetett indulni, amelyek 2005. január 1-je után készültek, és rendezőjük a film készítésekor 35 év alatt volt.
  Az 1,6 millió forint összdíjazású mustra díjairól nemzetközi zsűri dönt, amelynek tagja lesz a tavalyi fesztivál fődíjasa, a norvég Guro Ekornholmen is. A zsűri elnöke a Dániából érkező Jens Rykaer lesz, aki az Europa Cinemas mozihálózat igazgatótanácsának tagja, a Media Salles elnöke. A zsűri tagja lesz még az olasz fiatal filmes, Massimo Amici, Pálfi György filmrendező, valamint Líbor Anita filmkritikus. A fesztiválon idén is lesz diákzsűri és kritikusi zsűri is.  
  A CineFest fődíja mellett kategóriánként is díjazzák az alkotásokat, valamint számos különdíjért is versenyeznek a seregszemle filmjei. Az idén "Roma-kép - Romák a kamera mögött és előtt" címmel  külön versenyprogramot is indítanak a szervezők.