Cinemira KIDS Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál a Millenáris Parkban

Egyéb

Nyolcvan ország 4–12 éveseknek szóló mozi- és rövidfilmjeiből válogat a Cinemira KIDS nemzetközi gyerekfilm-fesztivál, amely a vetítések mellett filmes workshopokkal, neves magyar színészekkel és a Rutkai Bori Banda koncertjével várja a családokat szombaton és vasárnap a Nemzeti Táncszínházban.

A Cinemira az egyetlen kifejezetten gyerekeknek szóló, magyarországi filmfesztivál, melynek programjain a gyerekek filmeken keresztül ismerhetik meg a világ különböző kultúráit.

A Cinemira TEEN után induló Cinemira KIDS kétnapos gyerekfilmünnepen több mint nyolcvan országból száz gyerekfilm látható. Az óránként induló filmes programban korosztályokra bontva, 4–6, 7–9 és 10–12 éveseknek szóló rövid, animációs és élőszereplős filmeket vetítenek.

Itt debütál Jankovics Marcell kultikus rajzfilmje, a Fehérlófia 4K felbontású, digitálisan felújított változata. A Panoráma programban a legkiemelkedőbb, gyerekeknek szóló nemzetközi mozifilmek kapnak helyet, ilyen a többszörösen díjnyertes, holland Csúnya Gyerekek Klubja vagy az újrahasznosításról szóló, olasz animációs mese, a Kikukázva. Emellett idén is megjelennek a hazai kedvencek, úgymint a Kuflik és a Városi legendák című animációs sorozatok egész estés filmváltozatai.

A Cinemira KIDS versenyfesztivál, amelyen a rangos szakemberekből álló zsűri Aranymókus-díjjal jutalmazza a legjobb alkotásokat, valamint az esemény elmaradhatatlan részeként a gyerekzsűri dönt a legjobb magyar gyerekfilm díjáról.

A fesztivál interaktív: filmes, animációs, casting és kaszkadőr workshopokon próbálhatja ki magát az egész család. Azok a gyerekek, akiket a színészmesterség érdekel, a Filmszínész leszek! beszélgetésen első kézből kaphatnak tippeket és hallhatnak kulisszatitkokat olyan előadóművészektől, mint Für Anikó, Lovas Rozi, Nagy Ervin és Wunderlich József.

Rodolfó születésének 110. évfordulójára emlékezve idézik fel a bűvész életútját lányával, Gálvölgyi Judittal és unokájával, Gálvölgyi Dorkával; Kelle Botond bűvész pedig interaktív bűvészshow keretében avatja be a fiatalokat Rodolfó trükkjeinek világába.

A Rutkai Bori Banda koncertjét követő workshopon a gyerekek megtanulhatják, hogyan kell videóklipet készíteni, a filmes programokon maguk festhetik meg saját csapójukat, kipróbálhatják magukat a Play VR eszközeivel a virtuális valóságban vagy saját filmet rajzolhatnak 35 mm-es szalagra.

Idén ünnepli 40. évfordulóját az egyik legnézettebb magyar rajzfilm, a Vuk, ennek tiszteletére a legkisebbeket puzzle, színező, kártyajátékok és kvíz várja a Vuk játszósarokban.

A Cinemira KIDS részletes programja a Kidfilmfestival linkjén érhető el.

Nyitókép: a Cinemira TEEN 2021 díjazottai. Forrás: Kidfilmfestival.hu