A cirkusz varázsa képekben

Egyéb

A mintegy 50 képből álló kiállításon látható egyebek mellett Giuseppe Baroccaldi portréja, akinek vezetésével 1876-ban megnyílt az első állandó cirkuszépület a Városligetben, ezenkívül a közönség megismerheti a világhírű magyar artistákat és a gyerekek kedvenc bohócait is az 1900-as évek elejéről.

A tárlaton jól ismert nevek is feltűnnek: egyebek mellett Eötvös Gábor zenebohóc, Alfonzó és Rodolfo, valamint a Richter-csoport portréja is szerepel a falakon. Bemutatnak plakátokat a régmúltból és a közelmúltból, valamint a cirkusz műfajának népszerűsítése érdekében létrehozott Cirkuszmisszió programjainak fotóit is megtekinthetik a látogatók.

Érdekességként kiállítják azt a képet, amelyen az Aeros Cirkusz elefántjai 1958-ban a Szépművészeti Múzeum előtt sétálnak, mellette pedig látható az az alig egy hónappal ezelőtti portré, amelyen Az univerzum fényei című műsor elefántjai szinte ugyanott, a Hősök tere mellett ballagnak el az idei október 5-i Cirkuszparádé keretében. A kiállítás beszámol a magyar artistaképzésről és a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál történetéről is.

MTI