Fotomarco-2024-07-21-16-5755-DSC06102.jpg

Youbileum és Kortárs zenei percek a Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál programjában

Kezdetét vette Tokajban a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál (Crescendo Summer Institute, vagyis CSI), melyre 37 országból több mint négyszáz résztvevő érkezett, köztük rekordszámú, 190 diák.

Az először 2004-ben – akkor még Sárospatakon – megrendezett komolyzenei mesterkurzus különleges, „20. születésnapi” eseménysorozattal várja résztvevőit és a koncertek, programok iránt érdeklődő közönséget.

A hallgatókra kurzusok széles kínálata vár: egyéni hangszeres órák, kamarazenei, szimfonikus zenekari, ének-, opera-, barokk és jazzkurzus. Mindemellett koncertek és egyéb programok szolgálják a hallgatók szakmai és lelki fejlődését. A Crescendo Nyári Akadémia ezúttal több mint ötvenfős tanári karának több tagja a kezdetektől végigkíséri a CSI történetét. A rendszeresen visszatérő művésztanárok mellett, mint Kemenes András zongora-, Dag Anders Eriksen (Norvégia), Farkas Katalin és Pintér Dávid hegedű-, Fervágner Csaba nagybőgő-, Kállay Ágnes cselló-, Szabóki Tünde és Iván Ildikó szoprán, Meláth Andrea mezzoszoprán és Terry Ewell (USA) fagottművész, új tanárok is érkeznek mesterkurzust tartani: Angelo Cavarra (Olaszország) klarinét-, Jenna Mcbride-Harris (USA) kürtművész, Guntars Prānis (Lettország) karmester és Douglas Wm. Walter (USA), jazzdobművész. Hosszú évek után újra visszatér Amerikából Timothy Bentch tenor énekművész, aki több mint egy évtizedig énekelt Magyarországon, és a Crescendo Nyári Akadémia egyik alapítóját tisztelhetjük benne.

20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál Tokajban. Fotó: Geréd Zsolt
20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál Tokajban. Fotó: Geréd Zsolt

A Crescendo Fesztivál rengeteg programot tartogat a fellépők és az érdeklődők számára. Barokktól a jazzig, kamarától a szimfonikus koncertig, operától a kortárs zenéig szinte minden stílusban és számtalan műfajban hallhatóak lesznek művek. Megszólal Haydn 30. Halleluja és Sibelius 2. szimfóniája is. A belső, crescendós diákoknak szóló YOUbileum keretében pedig ezúttal a művésztanárok ajándékozzák meg hallgatóikat egy kis művészi és lelki csemegével, melyre meghívást kaptak az elmúlt húsz év főbb munkatársai és igazgatói is.

A Crescendo Nyári Akadémia idén negyedszerre rendezi meg a Kortárs zenei percek című sorozatot, melynek egyik témája Vajda János munkássága lesz. A másik kapcsolódó program keretében néhány ifjú magyar és külföldi zeneszerző Lackfi János verseire komponált dalai csendülnek fel. Végül Tornyai Péter zeneszerző Kreatív kortárs workshopot tart hangszeres és énekes hallgatóknak.

A hangversenysorozat minden érdeklődő számára ingyenes, de a szinte teljes mértékben adományokból működő, a kurzust működtető Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány hálával fogad minden támogatást.

20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál Tokajban július 21-től augusztus 2-ig. A programokról itt tájékozódhat.

Ez is érdekelheti

Ingyenesen is nézhetjük a negyvenéves Macskafogót

Október 2-án ünnepli bemutatásának jubileumát a Macskafogó, amely a Nemzeti Filmintézet jóvoltából online ingyenesen elérhető lesz, miközben országszerte mozik, művelődési házak, kulturális központok, klubok és más helyszínek csatlakoznak vetítésekkel.

Pénteken kezdődik a Kutatók Éjszakája

Több mint 2100 programot kínál az idei Kutatók Éjszakája szeptember 25-én és 26-án országszerte.

Hét ország tizenkét filmje érkezik az Urániába Latin-Amerikából

Szeptember 23. és 29. között negyedszer tér vissza az Urániába a Latin-Amerikai Filmnapok. A programban hét ország tizenkét filmje szerepel, többnyire újdonságok, de néhány, már klasszikusnak számító alkotás is látható. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

Különleges helyszínek extra programokkal a Kulturális Örökség Napjain

„Veszélyben lévő örökség – Megújulás, újragondolás, élettel való megtöltés” – ezzel a mottóval rendezik meg idén szeptember 19–20-án a Kulturális Örökség Napjait, amikor több mint száz elzárt vagy ritkán látogatható épület nyílik meg az érdeklődők előtt, de ingyenes vezetett sétákkal, tematikus túrákkal, kiállításokkal és előadásokkal is készülnek a szervezők.