Cristian Mungiu a zsűri élén

Egyéb

Cristian Mungiu a román új hullám jeles képviselője, akinek életében már hosszú ideje fontos szerepet játszik a Cannes-i Filmfesztivál. Második nagyjátékfilmje, a meghökkentő 4 hónap, 3 hét és 2 nap elnyerte az Arany Pálmát, a Dombokon túl című alkotása a legjobb forgatókönyvíró és a legjobb színésznő díját is bezsebelte, az Érettségivel pedig elhozta a legjobb rendezőnek járó elismerést. Filmjei arról tanúskodnak, hogy Mungiu a társadalmi problémák megmutatása iránt elkötelezett: szigorú tekintettel vizsgálja a román társadalmi életet, ugyanakkor univerzális üzenettel szolgál. Művei intelligenciával tárják fel az emberi természet működését. Nyugat című filmje egy szelíd szatíra a posztkommunista időszakban élő román fiatalok álmodozásáról, a 4 hónap, 3 hét és 2 nap dermesztő mű egy titkos abortuszról, a Mesék az aranykorból egy különös történet a Ceauşescu-rendszerről, a Dombokon túl erős dráma ördögűzéssel, vallási fundamentalizmussal, valamint kommunista örökséggel a háttérben, míg az Érettségi egy erkölcsi mese a tisztességtelen kompromisszumokról és a román társadalomban jelen lévő korrupcióról.

 

Az 1968-ban született Cristian Mungiu újságíróként kezdte a pályáját, majd tanárként dolgozott, miután elvégezte az angol szakot az egyetemen. Ezután a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemre (Film and Theatre Academy in Bucharest) járt, ahol számos rövidfilmet készített. Tanulmányait rendező asszisztensként folytatta: Bertrand Tavernier 1996-os Conan kapitány, valamint Radu Mihăileanu 1998-as Életvonat című filmjének készítésében is részt vett. Első nagyjátékfilmjét, a Nyugatot 2002-ben beválogatták a Cannes-i Filmfesztivál Rendezők kéthete szekciójába. Azóta Cristian Mungiu folyamatosan forgat, ráadásul olyan filmeket, melyekben egyesíti a társadalmi reflixiót és az önvizsgálatot. Mesteri filmnyelvet használ, alkotásai tele vannak lenyűgöző párbeszédekkel, a thriller határán mozgó feszült narratívái végtelenül hatásosak, filmjeiben pedig érdekesen szűk, ám sosem sokkoló képi világgal találkozhatunk. A kompromisszumokat nem tűrő filmes azonban sosem feledkezik el a humorról, a gúnyról és a közép-európai értelemben vett abszurditásról.

 

Cristian Mungiu a Thierry Fremaux által 2000-ben alapított román iskola elismert tagja ? mondja Gilles Jacob, a Cinéfondation elnöke. Csak meg kell nézni az Érettségi történetében felfedezhető intelligenciát és interaktivitást, hogy megértsük, Mungiu az ?álomvizsgáztató? a nagy fesztivál vizsgáján ? a Cinéfondation és a Rövidfilmek szekciójában. Kíváncsi vagyok, ki fog átmenni. Sok szerencsét a jelölteknek ? teszi hozzá Gilles Jacob.

 

És hogy mi volt Cristian Mungiu első reakciója? ?Sosem könnyű értéket és eredetiséget közvetíteni a moziban. És még nehezebb elérni, hogy felismerjék a fiatal rendezők értékét és eredetiségét. De a Cinéfondation épp arról híres, hogy sikeresen megérzi ezt a fajta tehetséget. Mindig is elismerte a fiatal rendezőket és segítséget nyújtott nekik a pályájuk kezdetén, hogy bátran ki tudják fejezni magukat és megtalálják a saját hangjukat. Büszke vagyok rá, hogy részese lehetek ennek a törekvésnek.?

 

Milyen szerepben tűnik fel Monica Bellucci?

 

A május 17. és 28. között Pedro Almodóvar spanyol rendezőzseni elnökletével megrendezendő 70. Cannes-i Filmfesztivál nyitó- és záróceremóniájának háziasszonya nem más lesz, mint a gyönyörű és tehetséges olasz színésznő, Monica Bellucci.

 

Monica Bellucci és a Cannes-i filmfesztivál ?barátsága? még régebben kezdődött: a színésznő először 2000-ben vett részt a fesztiválon, mikor a Meggyanúsítva című Stephen Hopkins-filmet mutatták be. Két évvel később Gaspar Noé Visszafordíthatatlan című alkotását kísérte el Cannes-ba: e filmben is elbűvölő, felejthetetlen alakítást nyújtott. Ezt követően, 2006-ban Monica Bellucci tagja volt a Wong Kar-wai által vezetett zsűrinek. A következő években olyan filmekkel tért vissza a fesztivál versenyszekcióba, mint Marco Tullio Giordana Wild Blood vagy Marina de Van Ne nézz vissza ? Ne te retourne pas című alkotása. De a 2014-es sikert sem feledjük: ebben az évben olasz rendező, Alice Rohrwacher Csodák című filmjében szerepelt, mely el is nyerte a zsűri nagydíját.

 

Bellucci filmes karrierje jól példázza, hogy a színésznő a vígjátéktól a drámáig minden műfajban remekel. Számos neves rendező, köztük Bertrand Blier, Dani?le Thompson, Francis Ford Coppola, Terry Gilliam, Mel Gibson, Sam Mendes, és Spike Lee is forgatott már vele. A színésznő David Lynch Twin Peaks című sorozatának új változatában is feltűnik, de szerepel Emir Kusturica legújabb nagyjátékfilmjében (On the Milky Road) is, melyet július 12-én mutatnak be Franciaországban.

 

Monica Bellucci olyan háziasszonyok után veszi át a stafétát, mint a francia színész-komikus Laurent Lafitte, valamint Lambert Wilson és Audrey Tautou.

 

Készítette: Tóth Eszter

Forrás: festival-cannes.fr

Fotó: festival-cannes.fr