Csak ősszel folytatódik az Újpest kontra Sziget per

Egyéb


szigetfesztival_nagyszinpad_dfima20060815007.jpg
Sziget fesztivál (fotó: Nándorfi Máté MTI)

(MTI) - Derce Tamás újpesti polgármester még 2006-ban kezdeményezett pert "birtokháborítás megszüntetése" ügyében a Sziget ellen. Az önkormányzat azt kérte a bíróságtól, hogy "tiltsa el a szervezőket a 22 és 6 óra közötti zenés és egyéb műsoros rendezvények megrendezésétől, valamint a zene- és műsorszolgáltatástól". A lassan már két éve tartó per során már több tanút, köztük újpesti lakókat is meghallgattak.

 
A per szerdán folytatódott az illetékes kerületi bíróságon, és mindkét fél arra számított, hogy ítélet is születik. A bíróság azonban további dokumentumok benyújtására kérte mindkét felet, és novemberre tűzte ki a következő tárgyalást.
 
Gerendai Károly elmondása szerint a bíróság egyebek között azt kérte a Sziget szervezőirodától, hogy mutassa be a fesztivál zajcsökkentésre szolgáló berendezéseinek és hangfogó falainak műszaki dokumentumait. Gerendai Károly korábbi nyilatkozataiban nem zárta ki, hogy az augusztusi fesztivál megrendezését veszélyeztette volna, ha elmarasztaló ítélet születik a perben.
 

szigetgerendai_crop.jpg
Gerendai Károly

Mint mondta, bíznak abban, hogy a Sziget számára kedvező döntés születik, de ha a mostani tárgyaláson elmarasztalták volna a szervezőirodát, akkor az befolyásolta volna az augusztusi rendezvényt, hiszen a kereset értelmében este 10 óra után nem lehettek volna "hangos" rendezvények. A birtokperek ugyanis már első fokon végrehajthatók, és hiába fellebbeztek volna, a nyári tárgyalási szünet előtt már nem lett volna idő a másodfokú eljárásra - mondta Gerendai Károly. Az ügyvezető úgy értékelte: a per igazi tétje a fesztivál léte, ezért is megkönnyebbülés számukra, hogy még nem született ítélet.