(MTI) - Az utolsó két órában a Hobo Blues Band, majd a Társulat produkciója után Szörényi Levente és Bródy János együtt lépett színpadra; a Hej barátom című dalt adták elő, őket Rúzsa Magdi követte a Ha én rózsa volnék című klasszikus Bródy-szerzeménnyel. A koncert vége felé került sorra az Edda, Fenyő Miklós és Szikora Róbert - hosszú évek után ismét együtt, Ákos egy Presser Gábor és egy Demjén Ferenc dallal, valamint Zorán.
A fináléban a Back II Black együttes gyűjtötte maga köré a nap sztárjait a Zene nélkül mit érek én című dalhoz. Ritka pillanat volt együtt látni a színpadon Karácsony Jánost, Zoránt, Bródyt, Ákost, Pataky Attilát, Keresztes Ildikót és másokat. A záróaktus a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal volt, amelyet - sok más számhoz hasonlóan - a közönség együtt énekelt az előadóval.
KRITIKA: Dalnokok csigája