Családbarát és Közösségi Múzeum díjat kapott a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria.

A 2014-es megalakulása óta Budapest kulturális életében aktív szerepet vállaló nonprofit galéria célja, hogy a gyermekek és fiatalok vizuális kultúrában való jártasságát elmélyítse, támogassa a művészeti nevelést végző intézmények, iskolák munkáját, segítse az innovatív pedagógiai gyakorlatok elterjedését és széles közönséggel megismertesse és megszerettesse a kortárs képzőművészetet.

A Családbarát Múzeum szakmai díjat idén első alkalommal adták át a Múzeumok Őszi Fesztiválján megtartott 18. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón szeptemberben. A címmel azokat a kiállítóhelyeket díjazták, amelyek elősegítik a családok minőségi időtöltését, és külön figyelmet fordítanak arra, hogy szolgáltatásaik, infrastruktúrájuk, programjaik „családbarátak” legyenek. A kezdeményezés illeszkedik a 2017-ben indított országos Családbarát Ország elnevezésű projekthez.

A Közösségi Múzeum címet október 9-én vehette át a Galéria képviseletében Kaposi Dorka galériavezető a Magyar Nemzeti Múzeumban. 2019 óta a címmel azokat a muzeális intézményeket tüntetik ki, amelyek fontosnak tartják a közösségi részvételt, a múzeumi alaptevékenységükkel összehangolt közösségépítő munkát folytatnak, bevonják munkájukba a helyi lakosságot, a civil szervezeteket.

Még fiatal intézményként a Deák17 Galéria számára a címek elnyerése eddigi tevékenységének elismerése mellett motivációt nyújt jó gyakorlatainak folytatására és továbbfejlesztésére, hogy a jövőben is nagy figyelmet fordítson a családbarát működésre, a közönség bevonására és az közösségépítő munkára. A díjakat megkapó intézmények három éven keresztül használhatják a minősítést igazoló logót, illetve online csatornáikon és kiadványaikban kommunikálhatják, hogy részesültek az elismerésben.

Képek forrása: Deák17 Galéria