Tehetsége és művészi teljesítménye ellenére sem szeret kiállítani Rákossy Anikó, a kerekasztal-beszélgetésen is elmondta, hogy képei belső tájképek, tele érzésekkel, éppen ezért ijed meg egy-egy tárlat kapcsán attól, hogy a közönség túlságosan belelát.
?Először mindig vázlatokon dolgozom, majd ez után fordulok a vászon felé. Ekkor egyszer csak észreveszem, hogy nem én irányítok, hanem a kép diktál. Kialakul köztem és aközött egy háború, egy harc, majd egy párbeszéd. Ennek következtében energia és dinamika szabadul föl, ami jó esetben megjelenik majd a néző előtt is. Ha ez sikerül, győzött a kép? ? mondta el a kiállítás kapcsán adott interjújában Rákossy Anikó a Fidelio.hu-nak.
?Néha én próbálom legyőzni a képet, néha a kép próbál legyőzni engem. A legjobb pedig az, ha ez a munka átjön a képen, és a néző tudja fogni ezt az energiát. Akkor megnyugodhatok? ? fejtette ki a művész a kép és a közte kialakuló harcról a beszélgetésen, mire férje hozzá is tette:
esetenként akkor születnek a legjobb alkotások, ha a kép nyer.
A házaspárok egymás támaszai az alkotói munkában, félszavakból, tekintetekből is megértik egymást, és ezek a gyors szempillantások is elárulják, mit gondol a másik az adott munkáról. És ha nem is a másik véleménye érvényesül a munka folytatásakor, azok minden esetben fontos visszajelzések. De nem csak az alkotói munkában, az ahhoz vezető lehetőség megteremtésében is fontos szerepet töltenek be a házaspárok. Míg Czakó Margitnak pályája elején Hajdú László segített lebontani egy-egy nem tökéletesen sikerült munkát, hogy a fonal a későbbiekben is felhasználható legyen, addig férje mindig megkaphatta műtermében azt a nyugalmat, amire a festészethez szüksége volt. A mindennapi feladatokat is megosztották egymás között, nappal Hajdú László, este felesége alkothatott nyugalomban, miközben felválta figyeltek a gyerekekre.
?Engem a munkafolyamat érdekel a legjobban, és szerencsére a korral ez egyre erősebbé válhat, fiatal koromban ugyanis a családommal voltam elfoglalva, nem hiába gondolom úgy, hogy az életművemhez ők ugyanúgy hozzá tartoznak, mint a festészet? ? mondta el nekünk Rákossy Anikó.
Rendkívül inspiráló, amikor két művész él együtt ? teszi ezt hozzá már Farkas Ádám. Kialakul ugyanis egy olyan kölcsönös bizalom, amelynek köszönhetően ki se kell mondani a véleményünket. ?Az egész művészet a döntések sorozatáról szól, és éppen ezért nagyon fontos a másik véleménye. Ahogy Anikó szokta mondani, számomra nem a kép vagy a végeredmény a fontos, hanem az út, amíg eljutok oda. Amikor pedig egy pár együtt tud haladni ezen az úton, az rendkívül inspiráló.?
Hiába nem könnyű a művészélet, a házaspárok gyermekei hasonló utat választottak maguknak.
?A művész pálya nem könnyű, de szabad. Ha tényleg elhivatottnak születik az ember, a saját maga megrendelője és bírálója lehet.
Annak ellenére, hogy nagyon hullámzó volt ez a pálya, nagyon sikeres is, és ugyan mély szakadékok kísérték, el se tudom képzelni, hogy mást csinálhattam volna? ? mondta el Hajdú László.
Éppen ezért félti viszont unokáit a hasonló pályaválasztástól Rákossy Anikó. ?Nagyon tehetségesek a lányaink, de attól félek, hogy az unokáink is a nyomdokainkba lépnek, pedig jó lenne már egy civil a családba? ? meséli keserédesen a festőművész. Nem lehet azonban ez mind véletlen, férje ugyanis meg van győződve arról, hogy a művészeti attitűd is öröklődik, magán és az alkotáshoz való hozzáállásán is hasonlót tapasztalt.
Takács Erzsébet
Fotó: Csákvári Zsigmond
