Érzékeny, költői hangulatú klipet készített a Subtones a zenekar legutóbbi, Octopus című lemezéről az egyetlen magyar nyelvű dalhoz. Az Igaz szerelem egy csángó népdal feldolgozása, eredetileg az Anima Sound System születésnapi lemezére készült.

„Prieger Zsolt barátom kért meg még annak idején, hogy az Anima Sound System 25. születésnapi lemezére játsszunk föl egy dalt. Végül többet is felvettünk egyszerre, és Zsolt az East&Bass-t választotta, az került fel az albumukra. Én azonban nagyon megszerettem ezt a népdalfeldolgozást is, hiszen eredeti Anima-verziót is imádom.

A stúdiómunkák alatt ezt a számot egyben vettük fel, szinte egy légtérben, mégis úgy szól, mintha gépzene lenne”

– meséli a dal születéséről Subicz Gábor, a zenekar vezetője.

A klip rendezője, Topolánszky Tamás Yvan, akivel Gábor többek között a nemzetközi díjesőben részesülő Curtizben dolgozott együtt. Bár elsőre nem tűnik fel, egy teljesen low budget klipet látunk, az alkotók maguk készítették hozzá a stúdiót egy konyhában. A rendező ráadásul egyetlen okostelefonnal vette fel az egész klipet, a vírushelyzet miatt egyenként fényképezve a zenészeket. Ezzel különleges hangulatot teremtett a videónak, ami amellett, hogy a zene hangulatát alátámasztja, egy kicsit a mostani időszak befelé forduló világát is lefesti.


SUBTONES - Igaz Szerelem [4K] from JUNO11 Pictures on Vimeo.

„Nagyon jól esik ezt a dalt énekelni, súlytalan és időtlen a világ, ahogy Gábor meghangszerelte.

A klipet – bár nem látszik – egy próba és egy fellépés között vettük fel, izgultam is mennyire sikerül a nagy sietségben lecsendesülnöm. Ebben nagy segítségünkre volt a Topolánszky-család profizmusa és nyugodtsága” – idézi fel Jónás Vera, énekesnő.

A Subtones idén tavasszal a Tom-Tom Records gondozásában jelentette meg Octopus című nagylemezét, amelyen ez a dal is szerepel. Az eddig csak a megszokott digitális platformokon elérhető anyag hamarosan CD és vinyl lemez formájában is kapható lesz.