A Cseh Tamás Program Tatabányán járt

Egyéb

A 20. Peron Music Tehetségkutató Fesztiválon folytatta előadássorozatát a Nemzeti Kulturális Alap. A Cseh Tamás Program menetéről Doncsev András, a NKA alelnöke, a mentorként közreműködő Szalai Attila, Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője, valamint Vizkeleti Andrea, az NKA bizottsági titkára tájékoztatta a hallgatóságot.

 

A résztvevők megosztották tapasztalataikat a Cseh Tamás Program első két éve alapján, valamint tanácsokkal is szolgáltak az újoncoknak. Mint ahogy azt Doncsev megfogalmazta, az NKA maga ?a magyar kultúra motorja?, hiszen rengeteg alkotóművésznek teremtenek lehetőséget. Bajnai kifejtette, hogy szeptember 27. és 30. között 78 zenekart fognak meghallgatni, akik idén pályáztak a kezdőket támogató alprogramba. Terveik szerint közülük 25-30 szerencsés formációt fognak támogatni. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartja a Peronhoz hasonló tehetségkutatókon való részvételt, hiszen a színpadi együttműködés gyakorlása elengedhetetlen a sikeres fellépéshez. Mesélt továbbá a többi alprogramról is; különösen fontosnak tartják a vidéki klubélet segítését is, valamint idén már a hazai zenekarok határon túli helyszínekre való eljutását is támogatni akarják.

 

Szalai Attila mentorként szakmai segítséget nyújtott a Kalef és a Bagossy Brothers Company zenekaroknak is. Mint mondta, ebben a szerepben az tapasztaltabbak ?átláthatóvá teszik azt a jó értelemben vett káoszt, amely ekkor lép be a nyertesek életébe.?

 

A kerekasztal-beszélgetés után Kéri Sámuel, az ?egyszemélyes zenekar?, a Szipka Loops színeiben szólalt fel. A fiatal zenész egy looper pedál segítségével egyedül szokott a színpadon állni, valamint a ? szintén sikeresen pályázó ? D. A. S. Trióban is basszusgitározik. A beszélgetés után egy félórás fellépés során mutatta meg, hogyan tud egymaga adni egy teljes értékű koncertet.

Fotó: Hajnal Ádám