Csendek – Deim Pál életműkiállítása

Képző

Ha egyetlen szóban kellene összegezni munkásságának lényegét, talán a csend fogalma lenne erre a legalkalmasabb. Deim Pál (Szentendre, 1932. június 29. – Szentendre, 2016. május 9.) Kossuth-díjas festőművész, kiváló művész születésének 90. évfordulójára átfogó életműkiállítást nyit a Ferenczy Múzeumi Centrum a MűvészetMalomban október 15-én.

A tárlat az életmű fontos korszakai és csomópontjai mentén tekinti át a művész munkásságát, és hangsúlyt kapnak olyan, ma is releváns témák, mint az emlékmű/köztér vagy a lokális intézményrendszer kialakulása az 1960-as és 70-es években (Ferenczy Múzeum, „kismúzeumok”, régi és új művésztelep), amellyel párhuzamosan bontakozott ki Deim Pál pályája. A műveken kívül a válogatás a kiállítástörténetre is reflektál korabeli fotókkal és dokumentumokkal, hiszen ezek az alkalmak rendszerint összegezték a művész egy-egy korszakát, illetve fényt derítenek a Kádár-kor szövevényes kultúrpolitikai összefüggéseire.

Deim Pál a hatvanas években
induló magyar neoavantgárd képzőművészet fontos alakja. Művészete egyedi módon
egyesíti a nyugat-európai modernista festészeti hagyományt a pravoszláv
motívumvilággal és a hűvös geometrikus absztrakciót az emberközpontú, érzelmes
kifejezésmóddal. Életműve, amelyben néhány jellegzetes motívum segítségével
kutatja az emberi tapasztalat alapkérdéseit, sajátos metszetét adja kora
kelet-közép-európai művészetének.

Ha egyetlen szóban kellene összegezni munkásságának lényegét, talán a csend fogalma lenne erre a legalkalmasabb. Korai, a szentendrei festészeti hagyományokon alapuló munkáit spirituális csend övezi, amit a téralakítás problémájának elmélyült tanulmányozása vált fel a hetvenes években. Bár erotikus témájú képei és élénk színű idős kori művei kicsit „zajossá” válnak, a csend különböző aspektusai áthatják a közel hat évtizedes alkotói pálya vissza-visszatérő témáit. Kiemelkedő jelentőségűek az áldozathozatal és a gyász témáját feldolgozó festmények és emlékművek, illetve az élet folytonosságáról és az elmúlásról alkotott narratívákat kutató, kontemplatív alkotások.

Deim Pál pályájának jelentős részét meghatározta a Kádár-korszak kultúrpolitikai összefüggésrendszere.

Ekkoriban a szocialista realizmust megtagadó művészi pozíciója problémásnak számított, de a hetvenes évek közepére szakmailag elismert alkotóvá vált. A rendszerváltás utáni években a klasszikussá érő neoavantgárd generáció tagjaként számos állami elismerésben részesült, 1993-ban Kossuth díjjal, 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki.

A művész születésének 90. évfordulója alkalmából megrendezendő kiállítás az életmű friss szempontú áttekintésére vállalkozik, amelyben az alkotói korszakok ismertetése mellett nagy hangsúlyt kap Deim Pál sajátos motívumhasználatának és absztrakciójának elemzése, valamint a téralakítás kérdésköre mind a festmények és plasztikák, mind a köztéri művek vonatkozásában.

A kiállítás helyszínéül a
szentendrei MűvészetMalom szolgál, amely azért
szimbolikus jelentőségű, mert Deim Pál kezdeményezésére és a helyi művészek
kitartó munkájának eredményeként jött létre. Az intézmény egyik fő célkitűzése
a lokális művészet bemutatása és kontextualizálása volt, és mára fontos kortárs
művészeti központtá nőtte ki magát.

A kiállítási tér adottságait kihasználva a tárlat három részben mutatja be Deim Pál munkásságát.

Az első szekció a rangos múzeumoktól és prominens magángyűjteményekből kölcsönzött főműveken keresztül végigvezeti a nézőt az életmű stílusfejlődési szakaszain. A második rész elmélyül a „deimi” absztrakció és motívumhasználat módszereiben és rétegeiben, valamint bemutatja az általa készített emlékművek hátterében zajló tervezési és politikai folyamatokat. A harmadik rész Deim Pál térrel kapcsolatos kutatásaiból kiindulva az utolsó alkotói korszakában született, nagy méretű művekből prezentál egy installáció jellegű összeállítást.

A kiállítás brosúrája itt elérhető.

A kiállítás kurátora: Deim Réka.

Megnyitó: 2022. október 15., szombat, 18:00

A vendégeket üdvözli: Prosek Zoltán múzeumigazgató. Közreműködik: Takács Ábel, a Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola csellista növendéke

A kiállítás 2022. október 16. és december 18. között, csütörtöktől vasárnapig 10–18 óráig látogatható.

A nyitóképen Deim Pál: Csend, 1968, olaj, vászon, 60×84 cm, részlet