Mi köze egymáshoz Ernst Thälmann német kommunista politikusnak, a Fiastyúk csillagképnek, Tomori Pálnak, a mohácsi csata egykori fővezérének, egy máglyának és Tahi községnek? A Fiastyúk utcai lakótelep utcáinak „névadóiként” kerültek szoros kapcsolatba egymással az egyébként egymástól igencsak távoli személyek és fogalmak.
A II. világháború után a fővárosi lakáshelyzet kritikussá vált, egyrészt mert a háború miatt a lakásállomány egy része megsemmisült, másrészt mert a fővárosba egyre többen érkeztek, aminek a kommunista rendszer maga is előidézője volt. A kommunista párt – részben a hidegháborús fenyegetettség miatt – a nehézipar felfuttatásában gondolkodott, amelynek munkaerőigényét a téeszesítés következtében a faluról a fővárosba és nagyvárosainkba áramló tömegekkel, a határon kívülről érkező menekültekkel és a városi munkásokkal kívánta kielégíteni. Lakhatásukat lakásfelújításokkal, a meglévő lakások társbérletekké történő szétválasztásával és új lakótelepek építésével oldották meg. Lakótelepet leggyakrabban már meglévő, közművesített foghíjtelkekre terveztek, de a közlekedést és a lehetséges munkahelyek kedvező elérhetőségét is figyelembe vették. Így elsősorban az angyalföldi ipari létesítmények közelsége miatt döntöttek a Rákos-patak melletti, csekély beépítettségű területre építendő lakótelepről, amely a korszak emblematikus beruházásává vált.
A lakótelepet egyik utcája névadójáról, Ernst Thälmann kommunista politikusról nevezték el, aki a német és a nemzetközi munkásmozgalom mártírjaként vált ismertté. A három-négy emeletes téglaépületek egy-két szobás lakásokkal 1947 és 1949 között épültek meg, szocialista realista stílusban. A lakáshiány égető volta miatt építés közben is módosítottak a terveken, hogy minél több ember lakhasson itt: a lakások komfortfokozatát lecsökkentették, a Cs jelű, azaz csökkentett értékű lakásokban fürdőszoba helyett csupán „fürdőhelyiséget” alakítottak ki.
A lakótelep sztahanovista módszerrel épült, vagyis az előre meghatározott napi mennyiségi normákat többszörösen túlteljesítő munkások dolgoztak itt, mint erről a napi sajtó is beszámolt. Alekszej Sztahanov, akiről a módszer a nevét kapta, orosz bányász volt, és napi normáját ötszáz százalékkal is képes volt túlteljesíteni. A legenda szerint a szovjet kommunista lapban, a Pravdában a keresztnevét hibásan Andrejnek írták, amit az élmunkás megkifogásolt. Kérelmét azonban Sztálinra hivatkozva elutasították, aki kijelentette, hogy a Pravda soha nem téved.
A szocialista országok burzsoá csökevénynek tartották a modern építészeti stílusokat, ezért újat alakítottak ki, amely az épülő új szocialista világ, az új eszme világképét közvetítette. Ez lett a szocialista realizmus vagy, ahogy a mindennapi szóhasználatban elterjedt: a szocreál. Mint minden, a korszakot meghatározó eszmei irányzat, ez is a Szovjetunióból indult ki, de a szocialista blokk országai maguk választották ki azt a korábbi építészeti stílust, amelynek elemeit az újba átemelték.
A szocialista Magyarország a reformkorban és annak stílusában, a klasszicizmusban találta meg az előképét, ezért a hazai szocreál építészetben a klasszicizmus építészeti jegyeit fedezhetjük fel: szívesen használtak oszlopokat, visszafogott geometrikus homlokzati mintákat, kovácsoltvas elemeket. A Szovjetunióban elsősorban a barokk stíluselemek terjedtek el, innen ered a sztálinbarokk elnevezés. Csupán 1949 és 1954 között építkeztek ebben a stílusban, mert Hruscsov 1954-ben – elsősorban a szűk anyagi lehetőségek miatt – az épületdíszeket feleslegesnek bélyegezte, az építészetre ekkortól már csak ipari teljesítményként tekintettek.
Az új ideológia minden művészeti ágat érintett, a társadalmi fejlődés csúcspontjának tekintette a szocializmust, és a „tökéletes ember” ideáljának ábrázolását fontos feladatnak tekintette. A hivatalos propaganda része volt, hogy a művészeti alkotások minél szélesebb rétegeket érjenek el, vagyis az Ernst Thälmann lakótelepről sem hiányozhattak az idilli emberalakok: az erőtől duzzadó, láthatóan egészséges és boldog, könyvét az ölében tartó parasztlány szobra a telep központjában, míg a Rákos-patak mellett az ifjúság, más néven a béke kútjának alakjai egyaránt jól jellemzik a korszak művészetét.
A munkáslakások közé műteremlakásokat is terveztek. A Máglya közben a kapuk fölött allegorikus domborművek utalnak az irodalom, az építészet, a festészet és a szobrászat itt lakó jeles képviselőire. A szűk munkásodúkhoz képest extra méretű, száz négyzetmétert is meghaladó alapterületű lakások melletti kisebbeket pedig művészettörténészek számára utalták ki. Itt alkotott többek között Würtz Ádám, Kalló Viktor, Szentiványi Lajos és Blaskó János is, nevük a homlokzatokon elhelyezett emléktáblákon olvasható.
Bár a szocreál lakótelep le sem tagadhatja születésének ideológiai lenyomatát, a beépítésért, a házak elrendezéséért felelős építészek, Mester Árpád és Krivátsy Ádám kiváló munkát végeztek. Lényegében kisvárost terveztek meg jól használható központtal, kiszolgáló intézményekkel: óvodával, iskolával, bolttal, könyvtárral együtt. Az utcák vonalvezetése miatt az autók csak lassan haladhatnak, és a nagy fák, a dús növényzet, a Rákos-patak közelsége, a lakóházak előtti gondozott előkertek igen népszerűvé tették a lakótelepet, amely a rendszerváltás után búcsút intett Thälmann-nak, és visszakapta eredeti nevét, amely a 19. század végén itt megnyitott egykori vendéglő emlékét őrzi.
Az izgalmas sétát Gyetvai Gabriella vezette.
