Csinszka: Az ellentéteknek nem feltétlenül kell kiütniük egymást

A dalaidban egyaránt jelenik meg népzenei és popzenei hangzás, rockos, sőt autotune elemek, mégis harmonikus összhangot valósítasz meg. Mi az oka ennek a sokszínűségnek?

Rengetegféle zenét hallgatok. Nagyon szeretem a popzenét, a rétegzenéket, és vannak olyan zenék is, amikben mások kevésbé látják meg az értéket, de én nem tartom őket kevésbé értékesnek. Szeretem az egymástól akár kifejezetten eltérő hangzásokat is kombinálni, hogy ezáltal megmutassam, hogy a különböző hangulatok vagy stílusok igenis harmóniában állhatnak egymással. Jó érzés ezzel játszani.

Intenzíven jelen vannak a művészetedben a kettősségek, a kontrasztok. Mi az oka ennek?

Szerintem az, hogy érzem magamban a kontrasztokat. Emlékszem, kilencedikes gimnazista voltam, amikor egy iskolai feladat hatására rájöttem, hogy az erős tulajdonságaim nagyon kontrasztosak. Egyszerre vagyok gyáva és bátor. Viszont azt érzem, hogy ez nem gond, mert lehetek ilyen is és olyan is egyszerre. A bennem lévő kettősségek tükröződnek a dalaimban, így a közelmúltban megjelent Intimacid című számban is, amely egyszerre feminin és maszkulin. Van benne egy nagyon erős kiállás, miközben ezt a kiállást megnehezíti egy amögött rejlő puhaság és érzékenység. Már a dalszerzés közben is éreztem ezeket a kontrasztokat, de direkt felvállaltam őket, mert úgy érzem, a végletek egyidejű megjelenítése nem probléma.

Éjszaka-nappal, kint-bent, jó-rossz, fent-lent, jin-jang – a kontrasztok világában élünk, a kettősségek találkozása jelenti az egységet, sokan mégis „vagy-vagy” üzemmódban működnek, megosztottságban élnek. Te miként tudod elfogadni a benned lévő kettősséget?

Sok apró pillanat vezetett idáig. Pontról pontra, egy folyamat eredményeképp történt meg bennem az elfogadás.

Az elfogadáson túl mi segít a legszélsőségesebb végleteid felvállalásában, például a gyávaság megengedésében, megélésében? Előadóként ez akár kihívás is lehet…

Úgy tudom megengedni és megélni, felvállalni ezt, hogy egyre kevésbé vagyok szigorú magammal és egyre kevésbé ítélkezem önmagam jelenlegi verziója felett – hozzáteszem, ezáltal egyre kevésbé ítélkezem mások felett is. Azt hiszem, ez az a lelki, mentális tér, amiben a leginkább lehet fejlődni, előrehaladni. Ha rossznak vagy nem elég jónak címkézem valamely lépésemet, döntésemet, akkor bűntudatom ébred, és egy helyben állva emésztem magam a múltban elkövetett „hibám” miatt. Miután ezt felismertem, ítélkezésmentesen kezdtem hozzáállni a koncertekhez, interjúkhoz és még egy péksüti kiválasztásához is. A szélsőségeim felvállalása kapcsán pedig azt tudom mondani, hogy a bátor oldalam erősítem azáltal, hogy megmutatom: van bennem félelem.

Fontos, hogy ezt türelmesen és önmagammal harmóniában teszem, mindig annyit vállalok fel magamból, amennyit éppen tudok. Szép fokozatosan nyitom magam egyre tágabbra. Olyan ez, mint a testedzésben a nyújtás: mindig egy kicsit nagyobbat nyújtok, így válok egyre rugalmasabbá.

Együttérző és empatikus vagy önmagaddal…

Abszolút. Erről jut eszembe, olvastam is ezzel kapcsolatban egy könyvet. Január óta vagyok igazán olvasó ember, minden hónapban elolvasok egy könyvet. Az első a meditációról szólt, a második Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regénye volt, a harmadik a negatív stressz pozitívvá transzformálásáról szólt, negyedikként James Clear Atomi szokások című könyvét olvastam, most pedig Tapasztó Orsi Ez nem atomfizika című könyvét. Orsi sokat ír az önmagunkkal való együttérzésről, empátiáról.

Hogyan hat az alkotói folyamataidra az önmagaddal való mélyebb, közvetlenebb kapcsolódás és együttérzés?

Segít haladni. Már korábban is észrevettem, hogy az önmagammal való együttérzés előrevisz. A zenében számomra nem a szöveg az, ami elsődlegesen megfog, de fontos szerepe van, hiszen összefoglalja a gondolataim és érzéseim, ezáltal segít előrehaladni az életben. A dalszövegeimben visszatükröződik a lelkivilágom, így a szövegek segítenek, hogy átlássam és értsem a jelenemet, ezáltal ne ugyanazokat a köröket fussam, hanem fejlődjek. Mivel akár tudat alatti dolgokat is megfogalmazok bennük, visszaolvasva őket külső szemlélőként vagyok képes észrevenni akár gyerekkorból fakadó lenyomatokat is.

A dolgok megfogalmazása segíti a megértést, a külvilág pedig tükör, és minél jobban átlátom önmagam, annál tisztábban látom a tükörben megjelenő képet.

Mondasz egy példát arra, hogy hogyan tükrözi vissza a lelki folyamataidat a külvilág?

Januárban, amikor elkezdtem olvasni a meditációról, megjelent előttem az a kép, hogy egy réten sétál egy juhász. Meditációban is láttam magam hasonló helyzetben, ahol én magam voltam a juhász, gondolataim pedig a bárányok – nem baj, hogy szétszélednek, visszaterelem őket, szóval itt kristályosodott ki először, mit is jelent számomra a Transformania – ami egyben a hamarosan megjelenő albumom neve. A hely, ahol tudom irányítani a gondolatokat és nem esek pánikba, ha egy bárányka nagyon messzire megy, akár egy erdő sötét és félelmetes részébe. Vissza tudom hívni, és ebben segít a lelki kutyám, Bodri is. Tehát a juhász szimbólum végigkísérte a projektemet, de ezt soha nem tettem közzé nyilvánosan. Ennek ellenére elkezdett a külvilágban szembejönni velem a juhász szimbólum, ráadásul elég konkrét formában: juhászok osztottak meg magukról olyan videókat a TikTokon, amiken az én zenémet hallgatják.

Kitől ered a muzikalitásod?

Az édesapámtól. A maga módján – a négy fal között – ő is zenész, most épp egy közös dalon dolgozunk videóhívásban, mivel másik országban élünk. Úgy érzem, ő vezet egyfajta csillagösvényen. Azért is kedves nekem ez a szó, mert a székely himnuszban szerepel, Csaba királyfi jár rajta. Édesapám neve: Csaba. A közelmúltban rákerestem a neten a Csaba név jelentésére. Azt jelenti: juhász, csavargó, pásztor. Érdekes az élet.

Jelenleg célod az, hogy a dalszövegekben megosztott gondolataiddal felelősségteljes juhászként hass a hallgatóidra?

Amikor megszületett a Transformania munkacím, még nem tudtam, hogy pontosan mit fog tartalmazni ez a pakk. Azóta rengeteg mindent kicsomagoltam benne, és ráláttam, hogy miért született meg – pontosabban: miért akart megszületni – ez a projekt, és arra is, hogy mi a célja ennek a projektnek.

A felelősséget nem a hallgatóim iránt érzem, hanem önmagam iránt. Mit akarok mondani magamnak? Mit akarok csinálni magammal? Milyen energiákat szeretnék megmutatni a színpadon? Milyen szavakat akarok használni? Milyen mentális állapotot szeretnék képviselni, és ezáltal mire akarok inspirálni másokat? Az a célom, hogy inspiráljam az embereket, de az nem, hogy megmondjam másoknak, hogy mit csináljanak – hiszen szerintem ezt nem lehet megtenni. Azt érzem feladatomnak, hogy dolgozzak magamon, ezáltal rendben legyek fizikailag, érzelmileg és mentálisan, és így valami olyat mutassak az embereknek, ami arra sarkallhatja őket, hogy saját maguk érdekében cselekedjenek – jógázzanak, olvassanak stb. –, és egyre jobban legyenek.

Tehát példát szeretnél mutatni?

Lényegében igen. Pontosan tudom, hogy hiába mondom egy-egy szerettemnek, hogy meditáljon vagy menjen pszichológushoz, nem fogja megtenni, hiszen ez az én indíttatásom, és nem az övé – viszont saját indíttatást ébreszthet benne és cselekvésre ösztönözheti őt a rajtam látott felszabadulás. Nem azért végzek önismereti munkát, hogy másokat motiváljak, hanem azért, hogy jól legyek – de örülök, ha az én jóllétem pozitív hatással van másokra. Magamért dolgozom, és jó érzés, ha ezzel az emberiségért is tehetek valamit.

Azt már tudom, hogy aktívan olvasol. Emellett mik azok a szokások, amik által akár mások számára is példaértékű rendszert, rendet teremtesz a mindennapjaidban?

Folyamatosan igyekszem egyre tudatosabbá válni. Bevezettem, hogy heti kétszer jógázok, plusz emellett is sportolok valamit, tegnap például úsztam. Próbálom fenntartani a rendet a fizikai életteremben, és próbálom fenntartani a teljes józanságot. Utóbbiban nagy inspirációm volt Tyler, the Creator. Ez a csávó – aki egy világsztár – elvileg soha semmivel nem módosította józanságát, mégis teljes önmegvalósításban, kibontakozásban és teljesen extrém szórakozásban és jó értelemben vett vadulásban van. Nem ítélem el azt az embert, aki használ szereket – mindenki azt csinál az életével, amit szeretne –, de figyelem, hogy nekem mi jó. Egy tiszta élet megvalósítására törekszem. Ez egy folyamat, egy év múlva valószínűleg még ügyesebben csinálom majd ezt, mint most, de próbálkozom.

Miként definiálod önmagad és az abból fakadó gazdag zeneiséged?

Az első dalom címe az volt, hogy Looking Down, mert a megírása során úgy éreztem, mintha lefele néznék, lent lennék. Onnan sétáltam fel tizenkét lépcsőt (Csinszka ezzel az első, 2023-ban megjelent Finally Opening Up című lemeze tizenkét dalára utal – a szerk.), kijöttem a pincéből, a sötétségből, aztán kinyitottam az ajtót, ezáltal kinyílt számomra egy kicsit a fényes világ, tehát megnyíltam és ezáltal meg is tudtam egy kicsit tisztulni. Most nyitott vagyok. Ki vagyok nyitva, ezáltal tudok formálódni – ennek a transzformációnak a lenyomata lesz a Transformania.

Fotók: Csiki Vivien / Kultúra.hu