Feltűnően elcsúszó, vitatható terjedelmi arányok. A témajelölés hármas mellérendeléséhez képest mindenképp. A kérdésről magával a szerzővel is módom volt futólag szót váltani. Érvei az összességében kitűnő kötet külső és belső szerkezetét tekintve ugyan nem győztek meg, de végül is indokoltnak kell vélnem azt a közelítést, felfogást, amelyet a fülszöveg előre bocsát: "Ez a történet temetéstől temetésig tart: Ady ravatalától Csinszka koporsójáig. Az előzményekkel és az utózöngékkel csak annyiban foglalkozom, amennyiben ez feltétlenül szükséges".
Mindazonáltal a természetszerű esetlegességek ellenére sokat mondó, hogy a jól használható, tárgyilagosan szűkszavú Személynévmutató tanúsága szerint Csinszka (Boncza Berta) első férjére, a költő Ady Endrére majdhogynem több hivatkozás történik, mint második férjére, a festő Márffy Ödönre. (A harmadik hely szükségképp Babitsé. Irodalomtörténészek, literátus olvasók számára nem meglepő, mily sokszor szerepel Ady anyja, az Édes: Ady Lőrincné, elsősorban az Ady Endre szerzői jogainak kapcsán kialakult öröklési, tulajdonlási per miatt, amelyben az ugyancsak sokszor felbukkanó mecénás, Hatvany Lajos volt a kulcsfigura. Csinszka korai és kései érzelmi vonzódásai folytán a nagyközönség előtt kevésbé ismert nevek kapnak továbbá nyomatékot: Tabéry Géza író, Mikes Lajos szerkesztő, Bárczy István várospolitikus.)
A Luna Könyvek (Noran Kiadó 2004 Kft.) monográfiájában szerencsésen találkozik egymással a művészettörténész, kiállítás-szervező Rockenbauer Márffy Ödönt és életművét övező érdeklődése (több fontos könyvet, katalógust bocsátott közre róla) és a XX. század első harmadára megváltozó, már nem tradicionális múzsa-szerep avatott szakembere (aki többek között olyan, Csinszkával részben rokon egyéniségről értekezett, mint Alma Mahler). A mű visszafelé (is) építkezik: a Márffy-házasság keretei között talál módot Ady és Csinszka kapcsolatának, illetve az Ady halála után meglepően hamar Babits Mihálynál kopogtató fiatalasszony újabb szerelmének elfogulatlan ismertetésére. E sorsfeltárás mégis érinti a máig tartó "utózöngéket", hiszen Ady két meghatározó múzsájának, Lédának és Csinszkának az - évtizedek, sőt lassan egy évszázad óta folyamatos - összehasonlítása, főleg pedig Csinszka kezdettől sokféleképp látott extravaganciájának, villódzó lényének remélt leképezése, "az igazi Csinszka" ábrázolása szélsőséges véleményekre ragadtatta a tanúkat, emlékezőket, elemzőket, (irodalom)történészeket. A nagyobb biztonságú megítélés mindaddig nyitott, amíg például Ady életművének kritikai kiadása hiánytalanul el nem készül. Természetesen az Ady-filológia összességében aligha zárhatja le valaha is azokat a biográfiai, pszichológiai és egyéb dilemmákat, amelyek Csinszka (és Léda) körött sokasodnak. Ugyanígy várhatók még új adalékok a Babits-kutatástól - ezen belül a feleségére, Török Sophie-ra vonatkozó kutatásoktól, szövegközlésektől -, s persze a Márffy-kutatástól is.
Módszerét jellemezve: a könyvet a józan, okfejtő következetesség uralja (amelyben talán megfér némi, alig bevallott rokonszenv Csinszka iránt); eredményeit dicsérve: gazdag szakirodalmat birtokol, semmilyen álláspontot ki nem rekeszt, s jut el odáig, hogy médiumát sokarcú, szeszélyesen változékony, impulzív, formátumos nőnek, elsősorban korai, váratlan halála okán tragikus hősnek, Márffyval való házasságát (a szeretetlenség eddigi, hamis képletével szemben) két, egymás mellett szabadon élő ember értéktelített szövetségének láttassa. Ebben a historikus, lélektani, korvallató, mérlegelő oknyomozásban sokat számítanak Márffy (a kötetben részint reprodukált) Csinszka-ábrázolásai. (Így Csinszka és - a Márffy Ödön szívének talán nem közömbös - Zdenka kettős portréja, a festmény kutya- [hűség-] szimbolikája).
A halandó múzsa elsőrangú szakmunka, és olvasmányos, regényes mű is egyben, többek között azon női praktikáknak köszönhetően, amelyeket az e lapokon újraelevenedő híres nőalakok választottjaik érdekében és riválisaik ellenében bevetettek. E tény kiemelése ne halványítsa el a Csinszkában már szinte képtelenül korán az utódját felismerő Léda, vagy a titokzatos zongoraművész Ticharich Zdenka és nőalakok (elsősorban épp Csinszka) emberi, művészi kivételességét, és sem a feminizmussal, sem más körülhatárolt, preferált szellemi, gondolkodói irányzattal ne hozza indokolatlanul szoros vagy kizárólagos kontaktusba a szerzőt. Rockenbauer Zoltán könyve meggyőző, a jelen ismeretek szerint pontos, a korábbi forrásokat összegző és részint meghaladó teljesítmény: hiteles személyiségrajz, mely alapja lehet további vizsgálódásoknak.
