Csodájára járnak a magyar régészeknek

Kultpol

Láng Orsolya: Sziasztok! Budapestet, elsősorban római kort érintő ásatásokról várom a kérdéseket!

[csubakka]: Szia Solya! Hogy kezdődött a régészeti pályafutásod? Esetleg egy környékbeli ásatáson?
10 éves koromban vettem a fejembe, hogy régész leszek és aztán célirányosan erre készültem. Elsős egyetemistaként voltam először ásatáson, a Gellért hegyen.

[Dundika906090]: Nőként hogy tudsz érvényesülni ebben a férfias szakmában?
Itt elsősorban a szakma szeretete és az elhivatottság számít, egyébként pedig régen nem férfias szakma.

[Mietta84]: Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
A változatosságot, illetve azt, ahogy a millió apró információból összeáll "a kép" és sikerül megfejteni például egy ház építési időpontját vagy egy helyiség funkcióját.

Nézze meg az Aquincumi Múzeum új kiállításán készült képeket is!

[A_KáOsZ]: Hello! Mennyit keres egy régész?
Keveset, a közalkalmazott bértábla érvényes ránk is. Persze nem ezért csináljuk, ez hivatás!

[nottonightjoseph]: Ha már hivatás, miben látja a régész legfőbb küldetését?
Elsősorban az a célunk, hogy megmentsük a jövő számára az ország kulturális örökségét, azaz lehetőség szerint ne hagyjunk semmilyen régészeti leletet elpusztulni. Ezt Budapest területén sikerrel végezzük!

[Exorcist]: Hello Orsolya, az autópályák építése közben mostanában volt valami új régészeti lelet?
A Budapesti Történeti Múzeumhoz, ahol én is dolgozom, főként az M0-ás körgyűrűt érintő ásatások tartoznak, ezeket tavaly kutatva őskori -és népvándorlás kori leletek kerültek elő.

[szandy06]: Szia! Hol lesz a legközelebbi ásatásotok?
Jelenleg is több helyen folyik ásatás (pl. Szentendrei út, Csúcshegy) ezek azonban, tekintettel az időjárásra lassan a végükhöz közelednek. A legtöbb feltárás november végén fejeződik be.

[Tonyó73]: Melyik volt a legérdekesebb ásatás?
Nehéz kérdés! Évente 10-12 feltárást végzek, úgyhogy mindig van kedvenc. Idén például az Aquincumi Romkertben tártunk fel egy lakóházat, ami nagyon sok új adatot hozott.

[antoninuspius]: Mi volt az eddig talált legértékesebb lelete?
Minden lelet értékes: ez lehet egy üvegpohár töredéke vagy egy kerámia darab, ha fontos információt ad, pl. egy épület korára, vagy keltez egy temetkezést.

[Bones 17]: Hányan dolgoztok egy ásatáson?
Attól függ, hogy mekkora a terület, egy régész általában egy-két technikussal és átlagosan 15-30 fő ásatási munkással dolgozik.

[Dundika906090]: Hol kell jelentkezni, ha szeretnék megnézni egy ásatást?
Ha Budapesten szeretnél megnézni egy ásatást, akkor azt javaslom, hogy hívd fel a BTM-et vagy az Aquincumi Múzeumot. Azért hadd jegyezzem meg, hogy a legtöbb viszonylag balesetveszélyes építési területen zajlik, ezért célszerűbb a múzeum ún. látványásatását megnézni: erre általában minden év augusztusában kerül sor. Itt közelről lehet figyelni a régészek munkáját, kérdéseket lehet feltenni.

[indyjones101]: Van kedvenc régészes filmed?
Például a Gladiátor, bár minden ilyen témájú filmet régész szemmel nézek és mindegyikben találok hibát.

[kiscsinilany]: Szió, szerinted ha a kertben ásva csontokat találok, amik feltehetően nem kutya vagy macska maradványai, akkor kinek kell szólni?
Érdemes a lakóhelyedhez legközelebb eső múzeumot megkeresni, ott biztosan tudnak segíteni.

[pálmácska73]: Szia! Hány évesnek kell lennie egy csontnak, hogy régészeti leletnek számítson?
A hatályos törvények szerint az 1711 előtti (a Rákóczi-szabadságharc vége) bármilyen tárgy, beleértve a csontokat is, régészeti leletnek számít.

[csubakka]: Üdv Solya. A fizikailag amortizálódott, szinte málló félben lévő dolgokkal mit lehet kezdeni (pl. fülbevalók)? Elvileg azok is objektumok.
Egy fülbevaló az lelet, egy ház vagy egy fal az objektum. A rossz állapotban lévő leleteket szakértők segítségével (restaurátor) emeljük ki a földből és azonnal múzeumba konzerválásra. Így volt mód például arra is, hogy az egyik római kori temetőben előkerült cipőtalpakat konzerváljuk.

[herr.fuchs]: Szia! Ha a tárgyak mellett esetleg csontmaradányok is előkerülnek, azokkal is foglalkoztok?
Természetesen, az előkerülő maradványokat, amennyiben azok emberi csontok, gondos dokumentálás után (méretarányos rajz, fotó) felszedjük és egy antropológus foglalkozik velük. Ő állapítja meg a nemüket, korukat illetve hogy szenvedtek-e valamilyen betegségben. Ezek az adatok fontos adalékul szolgálnak az antik világ mindennapjaihoz és kiegészítik a régészeti leletekből nyert információkat. Állatcsontok esetében ugyanígy járunk el, de itt archeozoológus foglalkozik velük. Így kiderülhet, milyen húst fogyasztottak és milyen módon dolgozták fel őket.

[antoninuspius]: Hello, miben lett több az új Aquincumi Múzeum a réginél?
Jó kérdés! Az utóbbi években rengeteg ásatásunk volt, ezekből több ezer tárgy került be a múzeumba, így módunk van újabb és újabb kiállításokat összeállítani. Sok múzeumpedagógiai programunk is van.

[Aquincum réme]:Milyen római emlékek lehetnek még föld alatt Budapesten?
Budapest területe alatt - egész pontosan a budai oldal alatt - a mai Albertfalvától északra egészen Békásmegyerig többé-kevésbé összefüggő római kori településláncolat létezett. Ezek városias települések, katonai táborok, villák, illetve falusias települések lehetnek. Múzeumunk több mint száz éve kutatja ezeket, de még közel sem ismerünk mindent, tehát rengeteg minden vár még feltárásra. Valószínűleg száz-százötven évig még lesz dolga a régész generációknak.

[Exorcist]: Milyen technikai eszközök állnak a rendelkezésetekre, használtok-e fémkeresőt, vagy más műszereket?
Az ásatás klasszikus módszerei mellett, ma már például talajradart, lézerszkennert is használunk, persze szinte évente jelenik meg egy-egy újdonság, ezeket igyekszünk ki is használni (amennyire a szűkös anyagiak ezt engedik).

[diree]: Van egy érzékelhető ellentmondás a munkájukban: a leletmentés iszonyú erőforrás igényes, jelentős informatikai fejlesztéseket is kíván; az eredménye viszont gyakran nem igazán kézzelfogható. Mi a megoldás?
Mit ért az alatt, hogy nem kézzelfogható?? Az ásatások eredményeit a hozzájuk tartozó adatbázisokkal együtt szinte azonnal hasznosítjuk: kiállításokat készítünk, katalógusokat állítunk össze, kiadványokat jelentetünk meg. A folyamatosan bővülő információ mennyiséget pedig a következő ásatásoknál hasznosítjuk.

[nottonightjoseph]: Mi a véleménye az "amatőr" régészetről? Nyugati országokban igen kiterjedt hobbi, a múzeumok pedig gyakran fel is karolják és önkéntes programokat indítanak az érdeklődőknek.
Így van. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az amatőr régészek akarjanak is együttműködni a múzeumokkal és elfogadják azok irányítását. Természetesen a megfelelő keretek között fontos és hasznos a segítségük. Reméljük, hogy pár év múlva már nálunk is működni fog ilyen típusú együttműködés.

[DJ Tonic]: Legális az, ha valaki magánterületen fémkeresőzik?
Nem. Magyarországon minden ilyen irányú tevékenység illegális és szigorúan büntetik!

[diree]: Kedves Orsi! Engem az érdekel, milyen nagyságrendű összeget költ Magyarország egy évben leletmentésre, régészeti ásatásra? Hogyan viszonyul ez az európai átlaghoz?
A régészeti feltárások jelentős részét nem az állam, hanem a beruházók finanszírozzák, azaz aki régészeti lelőhelyen építkezni szeretne (lakópark, bevásárlóközpont stb.) és egyébként elpusztítaná a lelőhelyet, annak kell finanszíroznia az ásatást. Ezek egyébként milliós nagyságrendű munkák is lehetnek. Európai viszonylatban is nagyon jó és szigorú az örökségvédelmi törvény, ennek köszönhetően például csak Budapest területén évente több, mint száz ásatást végez a BTM. Csodájára is járnak a nyugati kollégák!

[antoninuspius]: Szerinted a leletek hány százalékát pusztítják el a beruházók, és mennyiről nem számolnak be nektek?
Országos szinten nem tudom, de Budapesten szerencsére egyre kevesebb, köszönhetően annak, hogy minden régész a kutatási területének megfelelően rendszeresen ellenőrzi a hozzá tartozó telkeket, területeket. Természetesen sajnos nem tudunk mindenütt ott lenni, de igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy minél kisebb legyen a pusztítás. Szerencsére a beruházók is tisztában vannak a hatályos törvényekkel, úgyhogy nagy többségükkel együtt tudunk működni.

[Bogyó789]: Szia Orsolya! Nemzetközi szinten mennyire ismerik el a magyar régészeket?
Elismerik, számos külföldi konferencián tartunk előadást és publikálunk, jó néhány magyar régész nevét a világon mindenhol ismerik (pl. Szabó Miklós, Gabler Dénes stb.).

[antoninuspius]: Mi a véleménye a Hajógyári-sziget beruházási terveiről?
Szerintem jobb lenne, ha nem épülne be, és a régészeti leleteknek is jobb, ha egyelőre a földben maradnak. Az ottani emlékek feltárása egy több évig tartó, nagy munka lenne, hatalmas költségvetéssel. Egyelőre nem tudjuk, mi valósul meg a beruházásból.

[Aquincum réme]: Mit gondol a nemrég alakult, régészeket irányító Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatról?
Személy szerint nem örülök neki, szerintem hiba megosztani a régész társadalmat és tönkretenni működőképes rendszereket. A KÖSZ működése egyelőre nem teljesen világos előttem, szerepét se nagyon tudnám meghatározni. Még nem tudjuk, hogyan lehet velük együtt dolgozni.

Köszönöm a sok kérdést, örülök, hogy ennyien érdeklődtek a régészet iránt! Ha további kérdésetek van forduljatok hozzánk bizalommal: www.aquincum.hu