Csodakút nemzetközi természetfilm-fesztivál Magyarkanizsán

Egyéb

(MTI) Csabai Ferenc szervező elmondta, hogy az egyetlen magyar nyelvű nemzetközi természetfilm-fesztivál a korábbi években Pusztaszeren megszervezett seregszemle utódjának tekinthető. A rendezvény kinőtte a pusztaszeri helyszínt, ezt követően került át a Tisza-parti fürdővárosba, ahol az érkező vendégek elszállásolása is megoldható.
    

Az idei fesztiválra 31 alkotótól 46 film érkezett, 37 az anyaországból, három Erdélyből, öt a Vajdaságból, egy pedig Franciaországból. A versenyre 2011. január 1-je után készített magyar nyelvű alkotásaikkal nevezhettek a profi és amatőr filmesek öt témakörben. A 25 profi és 21 amatőr film teljes játékideje 15 óra, így a vetítések pénteken és szombaton is folynak majd.
    
Csabai Ferenc szerint a szemle anyagát áttekintve megállapítható, hogy a HD-technika elterjedésével az amatőr filmesek kezéből is egyre igényesebb képi világú alkotások kerülnek ki. Ugyanakkor tetten érhető a pénzhiány is. Míg korábban voltak kedvenc témák, egy-egy állatfaj vagy természeti jelenség bemutatása, az idei fesztiválprogramban többségben vannak a ? kisebb költségvetésből készíthető ? tájfilmek ? tette hozzá.
    
A fesztivál látogatóit számos kísérőprogram is várja: a különféle gasztronómiai rendezvények mellett a vállalkozó szellemű vendégek szakavatott vezetéssel kenuzhatnak a Tiszán vagy lovaskocsival elmehetnek a rendezvény nevét adó, Magyarkanizsa mellett a szikes pusztán található, gyógyhatású vize miatt közkedvelt Csodakúthoz.
    
A Kormos Ildikó vezette zsűri vasárnap délben hirdeti ki a fesztivál végeredményét, azt, ki kapja a magyarkanizsai önkormányzat által felajánlott ezer eurós fődíjat, illetve a több mint egy tucatnyi különdíj valamelyikét.