Csodálatos Baja

Egyéb

(MTI) Fercsák Róbert alpolgármester elmondta, hogy először rendezik meg a programsorozatot. A Csodálatos Baja eseményei B. Mikli Ferenc festőművész kiállításának a megnyitójával kezdődtek szombaton, majd július szinte minden napján lesz látnivaló a városban az alpolgármester tájékoztatása szerint.
    

Komoly sikerként értékelte, hogy kiemelkedő sportrendezvény is gazdagítja a kínálatot, mert több évtizedes szünet után negyedik alkalommal rendeznek motorcsónak világ- és Európa-bajnoki futamokat Baján.
    
Vannak tradicionális elemek, mint a halfőző fesztivál vagy a Bácskai Vágta, valamint új, egyedi programok is szerepelnek a kínálatban ? tette hozzá az alpolgármester.
    
A rendezvénysorozat nem titkolt célja, hogy Bajára csábítsa a turistákat, mert Fercsák Róbert szerint az idegenforgalom fellendítése lehet az egyik kitörési pont a délszláv háború és a gazdasági világválság miatt hátrányos helyzetbe került város számára.
    
Fercsák Róbert kiemelte: a rendezvénysorozat része egyebek mellett egy víziparádé és operettgála, a Luciano Pavarotti emlékére tartandó mesterkurzus, valamint a vadászati programokkal kiegészülő Bajai Újbor Fesztivál.
    
Az alpolgármester szerint egy igazi szuperprodukció színhelye lesz a Szentháromság tér, ahol augusztus 24. és 26. között a Budapesti Operettszínház a Miss Saigon című musicalt mutatja be.
    
Október végéig még több kiállítás nyílik és koncerteket is rendeznek a Csodálatos Baja programsorozatban.