Sok szempontból gúzsba kötötte Csók István művészetét a 19. század akadémikus szemlélete, aminek elég sok képe esett áldozatául ? mesélte az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökség Műhely című kultúrpolitikai kerekasztal-beszélgetés sorozatának első állomásán Gärtner Petra művészettörténész, a Csók ? a derűs élet festője című tárlat kurátora. Eredetileg az első Budapesten rendezett nagybányai kiállításra szánta például Vénusz című képét, ám néhány nappal a tárlat megnyitása előtt feldarabolta azt. ?Előhúztam egy arabs tőrt s mintha szivarvéget szeltem volna le, a legteljesebb hidegvérrel, közönyösen hasítottam bele a képbe" ? idézte fel a történteket évtizedekkel később. Könyörtelen pusztítását csupán a kép egyetlen részlete, a csábító Vénusz aktja vészelte át, mely vörös leplet tart a háta mögött. A szimbolikus kompozíció Tiziano egyik festményének, az Égi és földi szerelem újragondolása, de a nagybányai szabadfestészet hagyományai miatt nem maradhatott egyben a képe.
?Kereste a maga útját: erős volt rajta a nyomás, főleg az, amit ő tett a saját vállára. Az útkeresés főleg munkássága első évtizedében volt fontos a számára, nagyon sok kétséggel küszködött? ? mesélt a festőről a kurátor. Sok-sok érmet nyert ugyan művészetével, már befutott festőként, a harmincas években tudott újat alkotni. Ekkori fesztelen ecsetkezeléséhez nagy utat kellett megtennie: a megérdemelt sikert elérve művészete felszabadult.
Csók István előszeretettel festette meg a környezetében lévő kelet-ázsiai tárgyakat, kevésbé beszélhetünk azonban a keleti kultúra, vallás rá gyakorolt hatásáról, sokkal inkább a müncheni vagy a párizsi évei idején vásárolt, és az akkori nyugati kultúrában népszerű tárgyak gyakori előfordulásáról ? mondta el Fajcsák Györgyi sinológus, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója. Kétségtelen, hogy a porcelánok, a keleti tárgyak illeszkedtek a festő világába, a derűs díszletbe a keleti elméletekben azonban nem mélyült el Csók István. ?A 19. század erős keletkultusza hatott ugyan rá. Csók leveleiből, önéletrajzi írásából kitűnik, hogy igyekezett követni az általa nagyra tartott művészeket. A buddhista témájú, de materialista felfogású Nirvana című, óriási méretű alkotása is ilyen. A képpel azonban soha nem elégedett meg, miután Párizsban megfestette, a 20-as években, majd halála előtt újra és újra hozzányúlt.
Csók István igen jól adta el képeit ? mesélte Jurecskó László művészettörténész, a MissionArt Galéria alapító társtulajdonosa. Művészetét tekintve azonban hozzátette: számos visszalépés is meglátszik képein, hiába járunk példádul a 20. században, akkor közelít az impresszionizmushoz, amikor már fél évszázada elkezdődött az. Festészete Párizsban teljesedett ki, a tulipánosláda megfestésével a Vadak világát érinti meg, festészete a legjobbak közé sorolható. Az impresszipnizmust elhagyva ekkor, 1907 és 1910 között találja meg saját magát. A rövid időszakot követően azonban visszatér a látványfestészethez, kevésbé élénkek már a színek. ?Nagyon érdekes személyiségről van szó. Benne volt a megfelelni vágyás, ugyanakkor a kitörés gondolata sem hagyta nyugodni, és ez néha sikerült is neki. Ha azonban nem koronázta siker munkáit, mint a magyar népművészeti motívumkincs beemelésekor, miután nem tudta elérni a művészetpolitika támogatását, váltott.?
A Csók 150 kiállítás
Csók István 1865. február 13-án született a Fejér megyei Sáregresen. Mint oly sok pályatársa, ő is a budapesti Mintarajziskolában kezdte bontogatni szárnyait, életműve azonban a Münchenben, majd Párizsban töltött évek hatására teljesedett ki. Hosszú művészi pályafutása alatt hazai és nemzetközi színtéren egyaránt sikert sikerre halmozott: alkotásaival számtalan díjat nyert itthon és külföldön. Főművei már életében közgyűjtemények féltve őrzött darabjai lettek; a híres firenzei Uffizi Képtár felkérte önarcképének megfestésére. Munkáival rendszeresen szerepelt hazai kiállításokon; többször is eredményesen mutatkozott be a Velencei Biennálén és a világkiállításokon. 1920-ban elnökévé választotta a hazai művészeti élet kiválóságait tömörítő Szinyei Merse Pál Társaság. A húszas évek elején a Képzőművészeti Főiskola rektori posztját töltötte be. Az idős művész tiszteletére Székesfehérváron utcát és képtárat neveztek el. A 20. század egyik legjelentősebb magyar képzőművésze, az életöröm festője 96 éves korában, 1961. február 1-jén hunyt el Budapesten.
A születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezett emlékkiállítás tisztelgés Csók István festői nagysága előtt. A tárlaton bemutatott több mint 60 alkotás csupán egy szelete a művész majd nyolc évtizedet felölelő, hatalmas életművének. A válogatás öt nagyobb tematikus egység köré szerveződik: a műterem ábrázolásokra és azon belül is elsősorban az aktokra; a népies zsánerképekre; a keleti tárgyakat megjelenítő festményeire; az eszményi otthon bemutatására; valamint a Balatont és a velencei Lidót ábrázoló, az idilli kertet megörökítő tájképeire. Kevéssé ismert művészettörténeti adat, hogy a kor művészi divatjának hódolva Csók István is szívesen vette magát körül keleti és néprajzi tárgyakkal. E gyűjteményeiből oly módon állítanak ki tárgyakat, hogy a róluk készült festményekkel összefüggésbe hozva, egymás mellé helyezik őket. Csók néhány személyes tárgyát és bútorát, valamint a művész életét dokumentáló számos archív fotót is bemutatnak. Főműveiből több is közgyűjtemények állandó kiállításának anyagát gazdagítja. A kiállításon ezek közül is jó párat megtekinthetnek az ide látogatók. Olyan alkotások is láthatóvá válnak ezúttal, amelyek évtizedekig magángyűjtemények rejtett kincseiként léteztek, így például a Züzü a tükör előtt, vagy a Sokác lányok idős asszonnyal.
