274b5fe4-2a5d-469a-9e3f-e0bd55a77423.jpg

Csongrád lett idén az Év Madárbarát Települése

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén második alkalommal meghirdetett megmérettetésére 28 pályázat érkezett.

A pályázaton olyan önkormányzatok indulhattak, amelyek már tettek lépéseket a madarak és az élővilág sokféleségének védelméért. Az idei nyertes Csongrádon a lakossággal, helyi civil szervezetekkel, polgári természetőrökkel és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival közösen óvják a település természeti értékeit.

Az MME kiemelt néhány olyan intézkedést, amelyek a döntést indokolták. Többek között, hogy Csongrádon folyamatosak a lakosságot bevonó madárvédelmi akciók, az aktuális madárvédelmi teendőkről a helyi televízió adásaiban is tájékoztatják a nézőket. A településen több mint kétszáz madárvédelmi eszközt helyeztek ki az etetőktől a gólyafészek-emelőn át a vércseládákig.

Emellett helyi jelentőségű természetvédelmi területeket létesítettek, és gondoskodnak a kezelésükről. Ennek részeként szabályozzák például a mezőgazdasági tevékenységet, és a település bevezette azt is, hogy a közeli motocrosspályán tilos motorozni gyurgyalagok költési ideje alatt. A településen a gyerekeknek több természetismereti versenyt és eseményt rendeznek, sokan bekapcsolódnak az Európai Madármegfigyelő Napok nemzetközi akciójába. De rendeletet alkottak a zöldterületek és a fásszárú növények védelmének helyi szabályairól is.

A helyi természeti értékek feltárását és biodiverzitás-monitorozását egy ottani civil szervezet végzi polgári természetőrökkel karöltve, méhlegelőt tartanak fenn a beporzó rovarok segítésére, de ivartalanítási akciókat is szerveznek, hogy csökkentsék a kóbor macskák számát.

Az egyesület tájékoztatása szerint az idei pályázatok kiemelkedő színvonalon készültek el, a pályázati anyagokból jól látszik, hogy a pályázó önkormányzatok szívügyüknek érzik a madarak és az élővilág védelmét, és sok olyan intézkedést hoztak, amelyek hosszú távon is hozzájárulnak a természet védelméhez.

Ez is érdekelheti

Litauszki Tibor kapta az Év Természetfotósa díjat

Litauszki Tibor vehette át az Év Természetfotósa címet a Varázslatos Magyarország (VM) díjátadó ünnepségén és természetfotó-kiállításának megnyitóján a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol a fotóverseny kategória helyezettjeinek járó elismeréseket és a különdíjakat is átadták – közölték a szervezők.

A fiatal kerecsensólymoknak jó a magyar pocok

A tavalyi rekord után idén is tovább nőtt a fokozottan védett kerecsensólyom magyarországi költőállománya, így a párok száma mára meghaladja a kétszázat.

Szegeden megleshetjük, hogyan szállnak a darvak

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével szervezik az őszi daruleseket a szegedi Fehér-tóhoz.

Kóborlóból költő lett a kuhi

Új költőfajjal, a kuhival bővült 2025-ben a hazai madárfauna - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.